Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Idén is a közönség döntötte el, mely előadóművészek kapják meg az elismerést, és kik hagyhatják ott a lábnyomukat a Nagymező utcában.
Nyolc új taggal bővült a Halhatatlanok Társulata: idén is a közönség döntötte el, hogy kik azok az előadóművészek, akik tehetségükkel, a nemes célok, a kultúra, a művészetek, valamint a társadalom melletti kiállásukkal kiérdemelték, hogy a Társulat Örökös Tagjai legyenek – írja az NLC.
Az 1996-ban alapított díjat négy évvel ezelőtt az ATV élesztette újra. A Halhatatlanok Társulatát az egykori Stúdió című televíziós kulturális hetilap alkotói, Érdi Sándor és Szegvári Katalin alapították. Az Alapítvány kuratóriumának többi tagja Kauzál Márton, Nagy Márta, Németh S. Szilárd és Rónai Egon, valamint az elnök Szinetár Miklós.
A jelölteket idén a kuratórium mellett egy neves művészekből álló Művészeti Bizottság szavazta meg januárban, amelynek tagjai Almási Éva, Bánsági Ildikó, Bodor Johanna, Szakály György, László Ferenc, Hegedűs D. Géza, Oszkó-Jakab Natália – írják.
Az elismerés tulajdonosai minden évben elhelyezik a lábnyomuk lenyomatát az Operettszínház előtti Halhatatlanok sétányán; az ünnepélyes avatásra idén szeptember 14-én szombaton 11 órakor kerül sor.
Az idei győztesek névsora:
Színésznők:
Szirtes Ági
Für Anikó
Színészek:
László Zsolt
Csuja Imre
Táncművészek:
Csarnóy Katalin
Lőrinc Katalin
Operaénekesek:
Pitti Katalin
Gulyás Dénes
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.