Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Alaposan meglepte a közönséget az R.E.M, amikor a rég nem látott zenekar hirtelen a Songwriters Hall of Fame színpadán termett, és előadta leghíresebb számát, a Losing My Religiont.
Felvették a Songwriters Hall of Fame-be, vagyis a dalszerzők számára fenntartott Hírességek Csarnokába az R.E.M.-et. A zenekar 15 éve nem állt színpadon, a most látott eredeti felállásában – az 1997-ben kivált Bill Berry dobossal – pedig közel három évtizede nem zenélt. Ez alkalomból azzal kedveskedtek a rajongóknak, hogy egyetlen szám erejéig újra összeálltak, és előadták a Losing My Religiont.
A fellépésről a közönség soraiból videókat is készítettek.
Michael Stipe a zenekar nevében azt nyilatkozta az ünnepélyes alkalomkor, hogy „a dalok írása és a munkákból összeállt katalógus, amelyre mindannyian büszkék”, és amely örökre megmarad a világ számára, „kétségtelenül a legfontosabb aspektusa annak”, amit csináltak. „A második az, hogy sikerült ezt évtizedeken át végigcsinálnunk, és közben barátok maradtunk. És nemcsak barátok, hanem jóbarátok.”
A zenekar a fellépést megelőzően a CBS-nek adott interjút.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.