Vádat emeltek a Blokád rendezője ellen, amiért fellökött és megfenyegetett egy újságírót
Az eset a tavalyi Magyar Mozgókép Fesztiválon történt, de a szervezők azóta sem határolódtak el Tősér Ádám tettétől.
hvg.hu
Nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt vádat emeltek Tősér Ádám, a Blokád című film rendezője ellen – írja a Népszava.
Tősér a tavaly júniusi Magyar Mozgókép Fesztiválon lökte fel és nácizta le Csákvári Gézát, a Népszava újságíróját. A lap szerint Tősér „olyan elementáris erővel lökte fel” Csákvárit, hogy az földre került, majd meg is fenyegette azzal, hogy „szétveri a pofáját”. Utóbbira végül nem került sor, mert két filmrendező, Kocsis Ágnes és Szűcs Dóra közbelépett, megnyugtatták és elhúzták a Blokád alkotóját. A Népszava tettleges becsületsértés miatt feljelentést tett az ügyben.
Tősér később az Indexnek elismerte, hogy hibázott, de bocsánatot nem kért. A Csákvári és közte lévő konfliktus okának azt jelölte meg, hogy az újságíró „az egyik legsúlyosabb bűnnel, nyílt antiszemitizmussal vádolta meg a filmet és ezzel a Blokád összes alkotóját”.
Leginkább a rendszerváltás miniszterelnökének állít szobrot a Magyarországot a jövő évi Oscar-versenyen képviselő Blokád, amely közel sem annyira aktuálpolitikai kurzusfilm, mint az Elkxrtuk, de azért egyértelműen rámutat, hogy az alkotók szerint ki volt a fő hunyó 1990 őszén.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.