Magyar, szerb, cseh és litván zenekarok is fellépnek az idei Malomfesztiválon

Augusztus 8. és 10. között rendezik a Malomfesztivált a Szabadka melletti Orom településen. A Vajdaság legismertebb nyári happeningje Közép-Kelet-Európa kulturális olvasztótégelyeként is funkcionál, ahol a Baltikumtól Bohémián keresztül a Balkánig mindenki képviselteti magát.

  • hvg.hu hvg.hu
Magyar, szerb, cseh és litván zenekarok is fellépnek az idei Malomfesztiválon

Fellép például a Tudósok, élükön drMáriással, az Anima Sound System és az Analog Balaton, illetve olyan, leginkább a budapesti underground szcénában ismert együttesek is, mint a balkán-punk Siketfajd vagy az andalúz jazzt játszó Qiyan.

Szerbiából ott lesz a Killo Killo Banda, a Kanda, Kodza i Nebojsa, valamint a Bánkitón már bizonyított Bas i Stega. Kicsit északabbról pedig érkezik néhány rézfúvós hangszert a rockkal vegyítő társulat, a cseh TooT Ensemble és a litván Kanalizacija.

A rendezvényt egyhetes ráhangolódó alkotótábor előzi meg augusztus 2. és 7. között, ahol mindenféle művészeti témájú (fotó, színház, zene, kézművesség) és filozófiai-társadalomelméleti workshopon vehet részt az, akit a bulizáson túl érdekel a közösségépítés is.

A lazulós nappali programok egyébként a fesztivál idején sem maradnak el: lesz kötés, kvízjátékok és rengeteg gyerekprogram a zenei foglalkozásoktól kezdve a meseolvasásig.

Bővebben itt lehet tájékozódni.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.