A Pride volt az Orbán-rendszer temetési menete
A rendszerváltás idejének hangulatát lehetett érezni abban a tömegben, ahol a legtöbben legfeljebb gyerekek voltak akkoriban.
Annyi hamis riasztás, a zenekar összeállásáról szóló, elmúlt években keringő pletyka után most már biztos: összeáll a kilencvenes években alakult egyik legfontosabb rockzenekar. Hogy miért pont mostanra időzítették, vagy miért éppen most békélt meg egymással a két Gallagher testvér, annak több oka is lehet. A The Guardian tegnapi cikkében Alexis Petridis, napjaink egyik legfontosabb zenei újságírója Noel Gallagher költséges válását emlegeti – a zenésznek állítólag 20 millió fontot kellett kicsengetnie –, de nyilván van itt más is: egyrészt szemmel jól látható a kilencvenes évek iránti nosztalgia, egy csomó fiatal zenekar dalaiban és hangzásában hallhatjuk vissza a 30 évvel ezelőtti motívumokat, másrészt mára számtalan emblematikus, kilencvenes évekbeli brit gitárzenekar állt össze ismét, és indult turnéra vagy adott ki lemezt.
Az Oasis egy 2002-es berni koncertjén
AFP
Pályán van vagy volt a Blur, a Pulp, a Suede, a Supergrass, a Shed Seven és még sokan mások. Mikor, ha nem most, nem igaz? Nyilván az is ott van a pakliban, hogy sem Liam, sem Noel szólópályája nem nőtt galaktikus távlatokba. Bár egyiknek sincs szégyellnivalója: Noel izgalmas lemezeket készített High Flying Birds nevű zenekarával, Liam évek óta jó formában van, a színpadon nagyon él – láthattuk pár hete a Szigeten –, az albumai is rendben vannak. De egyikük szólópályája sem Oasis-szintű siker és hatás. Közel sem. Miért ne állnának most össze? Vagy mondhatjuk úgy is: most még összeállhatnak, az a korosztály, amely rezonál az Oasis zenéjével, negyvenes-ötvenes, most el lehet vinni őket a stadionokba, az arénákba és a fesztiválokra.
Az Oasis 1991-ben alakult a Rain nevű zenekar romjain. Énekesnek bevették Liam Gallaghert, ő javasolta az Oasis nevet. Egy koncertplakát volt a névadó, az Inspiral Carpets nevű manchesteri zenekar – ahol Noel Gallagher road és gitártechnikus volt – lépett fel egy bizonyos Oasis Leisure Centerben. (Fun fact: az Inspiral Carpets 1990-ben Budapesten lépett fel egy minifesztiválon. Vajon itt járt Noel?) Az idősebb Gallagher-tesó a zenekar első koncertjén, a manchesteri Boardwalk klubban még, mint néző jelent meg. Tetszett, amit látott és hallott, majd csatlakozott az öcsi bandájához, és ő lett a fő dalszerző.
A zenekart a hatvanas évek beatzenéje, a Beatles és a Stones, a hetvenes évek glamrockja, a T-Rex, a Sweet és a Slade, a punk, főleg a Sex Pistols és a nyolcvanas évek indie gitárzenéje, főleg a Smiths inspirálta – ezekből állt össze a jól ismert Oasis-hangzás.
Ami a Beatles-hatást illeti: a Yesterday című filmben, amikor a Beatles eltűnik a világból, egy Google-keresés során az Oasis szóra is csak pálmafákat hoz fel a böngésző.
A kilencvenes évek elején beindult a brit gitárzene reneszánsza. Az Oasis kicsit későn eredt a többiek után, de az első két lemezével mindenkit lekörözött. Az 1995-ös (What’s The Story) Morning Glory után az Oasis lett a legnépszerűbb brit rockzenekar, közben a britpop – nem zenei stílus, egy zenei-kulturális időszak összefoglaló neve! – túlfutott a szakmai sajtón, érintkezve, néhol összefonódva a politikával, az akkor még ellenzékben formálódó Blair-féle Cool Britannia-koncepcióval, eljutott a mainstream nyilvánosságig és a bulvárig. 1995 őszén az volt a nagy ügy Angliában, hogy ki a jobb, a Blur vagy az Oasis. Képzeljék el, mintha ugyanakkor idehaza a Kiskegyed arról ír, ki a jobb, a Kispál vagy a Tankcsapda?
Nincs olyan karaokekínálat, nincs olyan utcazenész-repertoár, ahol ne lenne meg a Wonderwall.
Mire aztán Tony Blair kormányra került, a britpop véget ért, kipukkadt, a Blur „amerikai” lemezt készített, jött az új időnek új dala, a Radiohead és az OK Computer, az Oasis pedig elkészítette a Be Here Now című albumot, ami az első nem annyira jó Oasis-lemez, s bár a zenekar még a csúcson van, a lejtő eleje. A 2000-es Standing On The Shoulder Of Giants – ennek a turnéján jártak a Szigeten Noel nélkül, Matt Deighton gitárossal; nagyon rossz koncert volt – és a 2002-es Heathen Chemistry legfeljebb közepes lemezek pár jó dallal, közben kicserélődik a zenekar tagsága. Tony McCarrol dobosnak már 1995-ben ajtót mutattak (Alan White érkezett a helyére), Paul Bonehead Arthurs gitárost – aki most Liam zenekarában itt volt a Szigeten – és Paul Gigsy McGuigant basszusgitárost pedig 1999-ben rúgták ki (őket a jelenleg Noel zenekarában játszó Gem Archer gitáros és a Ride nevű brit indie-alapzenekar gitáros-énekese, Andy Bell váltotta, utóbbi a basszusgitáros pozíciót töltötte be).
Liam Gallagher a Sziget Fesztiválon 2024. augusztus 9-én
Cabrera Martin
Érdekes módon (vagy hát ahogy vesszük) az Oasis utolsó két nagylemeze egy kis minifeltámadás. A 2005-ös Don’t Believe The Truth talán a zenekar legjobb albuma az első két lemez óta, és a 2008-as Dig Out Your Soul is tisztességes munka. Közben újabb tagcserék: Alan White dobos helyére először Ringo Starr fia, Zak Starkey érkezik, majd az ő helyére a legendás liverpooli La’s tagja, Chris Sharrock, aki egyébként Robbie Williamsszel is zenélt.
A zenekar 2009-ben mindezek ellenére feloszlott. Konfliktusok, üzengetések és viták korábban is voltak – lásd még: a szigetes koncert –, ám 2009. augusztus 28-án a párizsi Rock En Seine fesztivál backstage-ében a két testvér úgy összeveszett, hogy a koncert elmaradt, Noel pedig kilépett. Liam még abban az évben megalakította Beady Eye nevű zenekarát (az utolsó Oasis-felállás tagjaival), Noel pedig egy évvel később hívta életre zenekarát.
A mai bejelentésből megtudhattuk, hogy hol lép majd fel a zenekar az Egyesült Királyságban, valamint hogy szervezés alatt áll az európai turné, az azonban jó kérdés, hogy melyik Oasis fog összeállni, pontosabban, hogy kik lesznek ennek a most turnézó zenekarnak a tagjai. Én azt tippelném, hogy – ami a korábbi Oasis-zenészeket illeti – Noel hozza Gem Archert a saját zenekarából, Liam pedig Boneheadet. A többi kérdőjel. Az sem mellékes szempont, hogy milyen lesz ez az Oasis-menet. „A fegyverek elhallgattak. A csillagok együtt állnak. A nagy várakozásnak vége. Jöjjön, nézze meg. Nem közvetíti majd a tévé” (az utolsó mondat, „It will not be televised” utalás a legendás hiphopköltő, Gil Scott-Heron The Revolution Will Not Be Televised című számára) – ha a bejelentés inkriminált mondataiból indulunk ki, meg abból, hogy már sokat látott zenészekről van szó, akik méltósággal akarnak visszatérni, azt gondoljuk, hogy közös ünnep lehet az Oasis-turné, ahol mindenki megkapja azt, amit szeretne. Persze a Gallagher testvéreket ismerve sosem lehet tudni.
