Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Október 18-tól 20-ig turnézik Magyarországon a szentpétervári önkormányzat és a helyi kulturális bizottság támogatásával a Szentpétervári Kamaraopera két előadással és egy gálakoncerttel.
Sajátosan készül fel az október 23-i forradalom megünneplésére a Magyar Állami Operaház: az orosz állam támogatásával létrehozott külföldi turnéjuk keretén belül fogadják az Eiffel Műhelyházban a Szentpétervári Kamaraoperát.
Az orosz társulat október 18-án Heinrich Marschner A vámpír, október 19-én Georges Bizet Gyöngyhalászok című operáját játssza el Budapesten, majd a turné magyar állomását október 20-án egy gálakoncerttel zárják.
Az előadásokban és a koncerteken a Szentpétervári Kamaraopera együtteseit Maxim Valkov, a színház karmestere vezényli, míg a gálaesten ugyancsak a pulpitusra áll Dejan Szavics, a belgrádi Nemzeti Opera és Balettszínház vezető karmestere.
A szentpétervári színház honlapján emlékeztet: a vendégszereplést még 2020 márciusára tervezték be, azonban közbejött a koronavírus-járvány, így idén kerülhet sor arra a visszahívásra, amelynek előzménye a budapesti Opera 2019-es vendégszereplése volt Szentpéterváron (ekkor Mozart A kairói lúd című operáját adták elő). Szerencsére most nem hátráltatja semmi a turnét, például az sem, hogy az orosz hadsereg azóta lerohanta Ukrajnát, és azóta is háborút folytat az ország és annak civil lakossága ellen is.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.