Különdíjat nyert a Mélypont érzés a Varsói Filmfesztiválon
Felépülő függőkről szóló magyar filmet díjaztak az A kategóriás nemzetközi filmfesztiválon.
hvg.hu
Az elsőfilmes Miklós Ádám Mélypont érzés című dokumentumfilmje a zsűri különdíját nyerte el a 40. Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon. A szemle szakmai zsűrije a díj indoklásában kiemelte, hogy a film „csodálatra méltó módon mutatja be a törékeny karakterek állandó küzdelmét a soha véget nem érő függőséggel”, valamint „nagyra értékelte az emberi megközelítést, a rendező mély empátiáját, aki nagyon érzékeny helyzetekben dolgozott”.
A Filmintézet Inkubátor Programjában készült alkotás két szerfüggő felépülésének első másfél évét mutatja be. A rendező elmondása szerint a film készítésekor elsősorban a függőkről alkotott általános képpel akartak szembemenni, vagy legalábbis árnyalni azt. „A felépülési szakasz érdekelt minket, a lelki út, az önelfogadás” − nyilatkozta Miklós Ádám.
A Mélypont érzésben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló Csoport Alapítvány reintegrációs közösségi házát egykori szenvedélybetegek üzemeltetik, és olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás.
A Mélypont érzés című dokumentumfilm december 5-től látható a mozikban! A Mélypont érzés két szerfüggő felépülésének első másfél évét mutatja be. Borókát, egy nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, egy fiatal szexualitásával küzdő férfit, a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain ismerjük meg.
Szilveszter és Boróka elindulnak az önfelfedezés útján, szembesülnek szüleikkel való viharos kapcsolataikkal, miközben támogatást, megbocsátást és mindenekelőtt önelfogadást keresnek. A Mélypont érzés egész estés dokumentumfilm, amelynek Miklós Ádám írója, rendezője, vágója és operatőre is volt egyben.
A Mélypont érzés a második magyar film, amelyet elismertek a varsói fesztiválon: korábban Cibulya Nikol elsőfilmes rendező Holnap meghalok című misztikus horrorfilmjét is díjazták a lengyel fővárosban.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr, aki elmondása szerint egy esetleges új kormányban csupán bizonyos feltételek teljesülése esetén vállalna munkát. A Fülke Extra podcastjában a több mint egy évtizeddel ezelőtt ismerté vált NAV-ost Gergely Zsófia kérdezte.