Arnold Schwarzenegger amerikai elnökként Hitlerrel kardozik az új filmjében

A Kung Fury 2-ben a szivart rágcsáló Schwarzenegger „náci seggeket rúgna szét”.

  • hvg.hu

Kiszivárgott az internetre egy tízperces, belső használatra készült promóciós videó a Kung Fury 2 című akcióvígjátékhoz – írja a Variety. A best of jelenetekből összeállított videóban feltűnik Michael Fassbender és David Hasselhoff is.

A Kung Fury egy svéd akciófilm-paródia, amelynek első része még 2015-ben jött ki. A mindössze félórás film az 1980-as évek harcművészeti és rendőrfilmjeit parodizálja ki. Az időutazós történetben szerepelnek nindzsák, vikingek, dinoszauruszok és a kung-fu mester Hitler is.

Az egész estés folytatást 2016-ban jelentették be, a forgatás 2019-ben zárult le, ám a filmet azóta sem mutatták be: az utómunkálatok 2020-ban leálltak, mert a készítők jogi vitába keveredtek a film kínai befektetőivel.

A film rendezője, David Sandberg megerősítette a Varietynek, hogy a kiszivárgott videó belső használatra, és nem a nyilvánosságnak készült, emiatt kicsit bosszús is a kikerülése miatt, hiszen számos poént lelő a történetből. Hozzátette ugyanakkor, hogy így legalább az emberek láthatják, mennyi energiát fektettek a filmbe. „Ezt a filmet túszul ejtették az elmúlt öt évben, de megígérem, hogy tovább fogunk harcolni érte, hogy végre megkaphassa azt a lehetőséget, amelyet megérdemel” – mondta.

https://www.youtube.com/watch?v=sDD6izSZInw

https://hvg.hu/tudomany/20150530_Az_ev_egyik_legkulonlegesebb_filmjet_nezh

Hozzászólások