Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Ez volt az első alkalom, hogy egy filmsztár és az újonnan megválasztott pápa hivatalos audiencián találkoztak – természetesen fotó is készült róla.
Al Pacino hétfő délelőtt találkozott XIV. Leó pápával a Vatikánban. Ez volt az első hivatalos audiencia az első amerikai pápa és egy filmsztár között – írja a Variety.
A színész nem egyedül érkezett, hanem új filmje, a Maserati: A testvérek alkotóival, köztük Andrea Iervolino producerrel. Iervolino „mély spirituális és kulturális inspirációként” írta le a találkozót, amelynek a középpontjában olyan értékek álltak, amiket a katolikus egyház és a készülő film is fontosnak tart hangsúlyozni: a család egysége, a szeretet, az együttérzés és a közjóhoz való hozzájárulás fontossága.
Olasz lapértesülések szerint Pacino vasárnap érkezett Rómába New Yorkból a magángépén. A filmet, amelyet Bobby Moresco rendezett, és amelyben többek között Anthony Hopkins, Andy Garcia és Jessica Alba is szerepel, ugyancsak Olaszországban forgatják. Pacino Vincenzo Vaccaro üzletembert alakítja, aki a Maserati család támogatója és befektetője volt a vállalat korai időszakában.
Nyitókép forrása: AFP / Tolga Akmen
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A miniszterelnök szerint lengyel kollégája utálja őt.
Békés Márton némileg árnyalta Orbán Viktorék narratíváját a Tisza elnökéről.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.