Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Évadzáró társulati ülésén a színház megünnepelte Halász Judit 60, Kern András 55, Hegedűs D. Géza 50 éves tagságát.
Az ülésen bejelentették, hogy az évad végével Dengyel Iván visszavonul a színpadtól. A következő évadban ugyanakkor Szász Júlia, Kovács Tamás és Sághy Tamás erősíti a Vígszínház csapatát. Bach Kata, Brasch Bence, Dino Benjamin, Kövesi Zsombor és Stohl András pedig vendégművészként dolgoznak tovább.
Az ülésen több művészeti díjat is átadtak. A társulat titkos szavazatai alapján választott zsűri az évad legjobb alakításaiért járó Ajtay Andor Emlékdíjakat Radnay Csillának és Orosz Ákosnak ítélte oda. A Szatmári István emlékére alapított, legjobb epizódszereplőnek járó „A kiscsillag is csillag díj”-at Szántó Balázs nyerte el. Díjazták még Kovács Adriánt, Mester Dávidot, Márkus Lucát, Kálmán Esztert, Hegyi Barbarát és másokat.
Az évadzárón a társulat jubiláló tagjait is köszöntötték. A színművészek közül Halász Judit 60 éve, Kern András 55 éve, Hegedűs D. Géza 50 éve, míg Makai Zsolt világosító és Györgypál István éjszakai portás 40 éve, Gál Tünde súgó 35 éve, Sütő Judit férfi szabó 30 éve, Csiki János díszítő és Páhány Dóra színházi titkár 20 éve hűséges tagja a Vígszínháznak.
Az évad legtöbbet játszó színművésznői Márkus Luca 151, Szilágyi Csenge 137, Balázsovits Edit, Radnay Csilla és Varga-Járó Sára 124 előadással, míg a színművészek közül Szántó Balázs 165, Zoltán Áron 160, Ertl Zsombor 146 alkalommal lépett színpadra.
A Vígszínház 2025/26-os évadának első bemutatója szeptember 20-án ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében a @LL3t4rgIA lesz, míg a Pesti Színházban szeptember 27-én a Madame Tartuffe című előadást Kincses Réka állítja színpadra. A Falstaff Valló Péter, a Frankenstein – A modern Prométheusz Hegymegi Máté rendezésében lesz látható a Vígszínházban, a Pesti Színházban Szabó Máté a Robotikát, míg Máté Gábor Az államtitkár urat rendezi. A Házi Színpadon Pass Andrea a Könnyűvel indul című lírai abszurdot, míg Nagy Péter István a Rebbenő pillantások a kihalás pereméről című szatírát állítja színpadra. Az új bemutatókra és a repertoár korábbi darabjaira is többféle bérletet kínál a színház, a szeptemberi és októberi előadásokra június végén kezdődik a jegyértékesítés.
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Bói Loránd 2022 óta dolgozott a tárcánál.
A hatóságok vizsgálják, hol kaphatta el a súlyos betegséget.