Megint megnyílik az ország legnagyobb ingyenes szabadtéri mozija a Bazilikánál

Teljes a szeptember 16-21. között rendezett Film Maraton programja. Az ingyenmozik mellett több mint 100 vetítésre lehet már mindössze egy ezresért jegyet váltani.

  • HVG

Felújított filmklasszikusokat kínál a mozizni vágyóknak a 8. Budapesti Klasszikus Film Maraton (BKFM). Köztük a fesztivál díszvendégei, David Cronenberg, Atom Egoyan és Robert Lantos olyan felejthetetlen alkotásait nézhetjük meg újra, mint a Csodálatos Júlia, az Ararat, a Eastern Promises – Gyilkos ígértek, vagy A napfény íze.

A hagyományoknak megfelelően a játékfilmek mellett animációs filmek, dokumentumfilmek és rövidfilmek is helyet kapnak a műsorban. A Nemzeti Filmintézet által szervezett hatnapos filmünnepre már kaphatóak a jegyek 1000 forintos kedvezményes áron.

A Szent István téren pedig a főváros legnagyobb szabadtéri mozija ingyenes vetítésekkel várja majd a közönséget.

A szeptember 16-án kezdődő fesztivál teljes programja elérhető a BKFM honlapján. A vetítéseknek az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Toldi mozi, a Francia Intézet, az Art+ Cinema és a Budapest Music Center ad otthont. A jegyár minden helyszínen egységesen 1000 forint, kivéve a szabadtéri vetítéseket, a Budapest Music Centerben rendezett A csend hangja című filmkoncertet és az NFI Filmarchívum vetítőjének ingyenes programját.

A fesztivál egyik érdekessége a mozi születésének 130. évfordulójára emlékező Lumière! – A kaland folytatódik című alkotás, amit a rendezője, Thierry Frémaux, a lyoni a Lumière Intézet és a cannes-i fesztivál vezetője személyesen mutatja be. Ebben az első mozgóképekből kapunk ízelítőt, amelyek egykor a Lumière fivérek műhelyében születtek.

https://www.youtube.com/watch?v=N-K-kfKr62A

De többek közt a patinás francia filmstúdió, a Gaumont olyan produkciói is láthatók lesznek újra nagyvásznon, mint az Alvilági melódia Alain Delonnal, a Felvonó a vérpadra Jeanne Moreau-val, Jean-Luc Godard rendezése, a Külön banda vagy a neonfényes Metró Luc Bessontól. Az örök klasszikusok sorát gazdagítja a programban Alain Delon másik ikonikus filmje, A szamuráj, illetve Ingrid Bergman és Roberto Rossellini közös munkái közül az Itáliai utazás, a Stromboli, valamint a Félelem – Nem hiszek már a szerelemben.

A hollywoodi játékszabályokat újraíró, magyar származású forgatókönyvíró, Joe Eszterhas munkássága előtt hat filmjével tiszteleg a BKFM. Az Elemi ösztön, a Kicsorbult tőr, a Hazudozni Amerikában, az Ö.K.Ö.L., a Showgirls és a Flashdance is műsoron lesz.

A 8. Budapesti Klasszikus Film Maraton külön szekciót szentel a 100 éve született rendező, Makk Károly páratlan életművének. Ennek köszönhetően lehet újra megnézni többek közt a Lilomfi, a Ház a sziklák alatt, a Megszállottak, az Elveszett paradicsom, a Szerelem, az Egymásra nézve és Az utolsó kézirat című filmjeit.

Hozzászólások