Martos Hanga egy évvel ezelőtt Oscar Wilde Saloméját próbálta a bolgár Diana Dobreva rendezésében. Már a délelőtti próbán is érezte, hogy baj van.
„Ha értette volna, mit mondok, azonnal feltűnik neki, hogy teljesen értelmetlenül beszélek. De nem derült ki, mert csak ő, én és egy kellékes voltunk ott, súgó vagy tolmács nélkül. A legrosszabb az egészben, hogy mindezek után még futni is elmentem. A futás után lefeküdtem aludni az öltözőben. Fáradtnak éreztem magam, de nem gondoltam semmi komolyra” – emlékezett vissza a Borsnak az eseményekre.
Másnap aztán az előadás alatt még súlyosabb tünetek jelentkeztek. Fel akart állni még a takarásban egy székről, de a lába nem mozdult. Lebénult, de csak pár másodpercre, aztán minden visszatért a régibe. Előadás közben megint nem jutott eszébe a szöveg, néha megakadt a mondat közepén. A takarásban érte a sztrók.
Kijöttek a mentők, de jó volt minden értéke, haza akarták küldeni, de ő ragaszkodott hozzá, hogy menjenek be a kórházba. "A mentőben lettem rosszul. Onnantól nem emlékszem semmire. Nem gondoltam sztrókra, hiszen azt hittem, az csak idősebbekkel történhet meg."
Kiderült, hogy valóban aneurizma alakult ki Hangánál, amely az agy ereinek falában lévő gyengeség miatt létrejövő kidudorodás. Ez a dudor nála másfél centire tágult, és más erekre is nyomást gyakorolt, emiatt az agy egy része nem kapott elég oxigént: agyvérzést kapott. Amikor magához tért, már a műtét utáni kórházi szobájában feküdt.
A jobb oldala teljesen lebénult. A felépülés felé vezető út első heteiben semmi másra nem tudott gondolni, csak arra, hogy visszatérhessen a színpadra.
„A célom az volt, hogy visszamenjek a színpadra. Hiszen ezért éltem, ezért tanultam, ezért dolgoztam egész életemben, ez volt az álmom.” Nemcsak a mozgást, a beszédet is újra kellett tanulnia.
A sztrók után egy évvel hazaköltözött Pécsre, felmondott a színházban, párjával építik a közös házukat. "Rájöttem, hogy igazából nem számít semmi az életben, ami miatt érdemes lenne háttérbe szorítani magam. Nem akarok megfelelni senkinek, engedem, hogy olyan legyek, amilyen valójában vagyok.”
