Szász János: Schadlék irodája egyszer csak levont egy magas összeget a számlámról

Látogatóba tért haza Szász János rendező, miután négy éve a családjával Amerikába emigrált, amikor a rendőrség házkutatást tartott a házukban. Most egy interjúban beszélt az eljárásról és arról, bár még mindig van benne sértettség, megérte elköltözni az országból.

  • HVG

Az emigráció, a disszidálás kutya nehéz, de a gyerekeimen és a feleségemen azt látom, hogy nagyon megérte

– mondta Veiszer Alindának adott interjújában Szász János színházi és filmes rendező, aki a Telex szemléje szerint hozzátette: négy évvel az Amerikába költözésük után most először jár Magyarországon, de hazaköltözni soha nem terveznek.

Szász korábban azzal indokolta emigrációjukat, hogy a kormány einstandolta a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, és hogy 2021 elején házkutatást tartottak nála a rendőrök a magyar orvosok által szétválasztott bangladesi ikerpárról készülő dokumentumfilm körüli konfliktus kapcsán. Szász akkor azt gondolta, hogy a rendőri akció egy példastatuálás is volt, és nem csak nekik szólt, hanem másoknak is arról, hogy „csendben kell maradni”.

Az ügyről most azt mondta: az ügyészség azóta három személy ellen emelt vádat: ellene, az eset idején tizennégy éves fia és egy harmadik személy ellen, az ügyész viszont mindössze próbára bocsátást kért a bírótól, ami Szász szerint az ügy súlyát is jól mutatja. A részletekről azonban nem beszélhet, mert egy tanú zárt tárgyalást kért.

Szász beszámolt egy „turpisságról” is: mint elmondta, tavaly az egyes számú tanú fizetési meghagyást juttatott el a budapesti címükre, holott Szász szerint köztudott volt, hogy évek óta külföldön élnek. Majd miután a dokumentumot senki nem vette át, egyszer csak kaptak egy értesítést.

Egyik napról a másikra Schadl és Társa értesít arról, no comment, ugye, hogy egy nagyon magas összeget levettek a számládról.

Szászék fellebbeztek, amit megnyertek, ezután visszautalták az összeget a számlájukra. Úgy véli: a jogi procedúra még évekig tarthat.

Az interjúban beszélt arról is, hogy továbbra is dühös amiatt, és soha nem is fogja elfelejteni, ami a Színház- és Filmművészeti Egyetemen történt, ideértve a hallgatók kétségbeesését is. Veiszer Alinda a kormány által kiemelten kezelt, szinte végtelen pénzből forgatott Hunyadi-sorozatról is kérdezte Szászt, mivel a rendező is érintett a témában: még 2018-ban kérték fel egy Hunyadi-film elkészítésére, de a filmet végül nem rendezhette meg, és a kormánysajtóban is támadás indult ellene, mondván, a filmje nem lett volna elég hazafias. Szász arról, megnézte-e a sorozatot, azt mondta:

Dehogy néztem. Halál undorító módon bántak el velem.

Hozzátette: akkor „középkori módon rántották a sárba”.

Amerikai életéről szólva elmondta, félállásban drámatanárként dolgozik egy washingtoni, fizetős magángimnáziumban, és rendezett egy olyan előadást az Angyalok Amerikában című drámából, amit rangos díjakra jelöltek, de – elmondása szerint a dráma szerzője, Tony Kushner miatt – a darabot végül nem tudta New Yorkban is megrendezni, a bemutatója sikere miatt pedig nem nyíltak meg előtte kapuk Amerikában.

Elmondta azt is, régóta szeretne filmet rendezni az Utas és holdvilág című regényből, de biztos abban, hogy a jelenlegi rendszerben ezt „nem engednék”, ugyanakkor „nem is akarnám velük”.

 

Hozzászólások