Múlt héten mutatták be Franciaországban Olivier Assayas A Kreml mágusa című filmjét, amely kimagasló eredménnyel nyitott, eddig több mint 60 ezer néző látta a mozikban, ezzel második helyen áll az országos box office listán.
A francia rendező politikai thrillere egy kitalált karakteren keresztül mutatja be a Szovjetunió utolsó éveit és a fiatal Vlagyimir Putyin hatalomra kerülését. Az 1990-es évek Oroszországában induló történetben egy tehetséges fiatalember, Vadim Baranov pályájának felívelését követhetjük nyomon, aki először művészként, majd valóságshow-producerként próbál érvényesülni, végül egy feltörekvő KGB-ügynök, Vlagyimir Putyin kommunikációs tanácsadójává válik.
Első moszkvai útján, 2010-ben annyira megdöbbentette a hatalom jelenléte, hogy azóta tanulmányozza a putyini világot. A svájci-olasz esszéíró most megjelent regénye, A Kreml mágusa arról szól, aki kitalálta Putyin színes, szélesvásznú Oroszországát. Interjú Giuliano da Empolival.
A forgatókönyvet Olivier Assayas és Emmanuel Carrère közösen írták Giuliano da Empoli azonos című bestsellere alapján. A főszerepben Paul Danót láthatjuk (Vérző olaj, Fogságban, Batman), ő alakítja az orosz elnök egyik legközelebbi tanácsadóját. Szerelmét az Oscar-díjas Alicia Vikander (Ex Machina, A dán lány, Tomb Raider) játssza, Putyint pedig az Oscar-jelölt Jude Law (A tehetséges Mr. Ripley, Közelebb, Az ifjú pápa) kelti életre.
A füstös szobás megbeszéléseket és mozgalmas akciójeleneteket egyaránt felvillantó előzetesben vízisíelni és gyúrni is láthatjuk a Putyint megszemélyesítő Jude Law-t, akinek a szájából a következő mondatok is elhangzanak: „Engem a hatalom érdekel, senkinek sem rendelem alá magam”, valamint: „Nem vagyok érdekelt a Nobel-békedíjban, én háborút akarok”.
Assayas próbálkozása egy játékfilmbe gyömöszölt minisorozat a cárként emlegetett vezér felemelkedéséről. A téma kurrens, a kivitelezés ízléses, Jude Law játékát talán még Putyin is élvezettel fogja nézni
– írta a HVG kritikusa, aki a tavaly a világpremieren, a velencei filmfesztiválon látta a filmet.
A Kreml mágusa 2026 folyamán kerül a magyar mozikba.
Putyin nem jelent meg Velencében, de Jude Law igen, aki az orosz elnököt alakítja A Kreml mágusában. Lehet, hogy Orbán Viktort is neki kellene játszania? Feltámadt a fesztiválon Frankenstein és szörnyetege, Julia Roberts már most elkezdheti tervezgetni, miben jelenik meg az Oscar-osztón, Park Chan-wook pedig kedves gyilkost csinált egy munkanélküliből.