Máris megvan a új koncertdátum: június 14-én, vasárnap lép fel az Elefánt a Budapest Parkban.
„Több hónapja készülünk erre az estére, és nagyon szerettünk volna minél hamarabb új időpontot találni, hogy együtt lehessünk veletek” – írja a zenekar.
A korábbi dátumra megvásárolt jegyek automatikusan érvényesek az új időpontra, a részletekről minden jegytulajdonost a Budapest Park tájékoztatott.
Mint írtuk, június 5-én rosszul lett, és újra kellett éleszteni a Loophia énekesnőjét, Szolnoki Zsófia Sárát. A csapat az Elefánt előtt játszott volna előzenekarként a Budapest Parkban, de csak egyetlen dalt tudtak eljátszani, mielőtt az énekesnő rosszul lett.
A Budapest Park egészségügyi személyzete stabil állapotban adta át az énekesnőt az Országos Mentőszolgálatnak.
A kórházban kiderült, hogy az énekesnek olyan szívproblémái vannak, amelyekről korábban nem tudtak. Alkohol- és drogtesztet is végeztek rajta, mindkettő negatív lett. Jelenleg is stabil az állapota.
A történtek az Elefánt zenekart is mélyen megrázták. Szendrői Csaba, az együttes frontembere azt mondta, hogy „emberileg és érzelmileg én annyira megroppantam, megijedtem, hogy képtelen lettem volna úgy felmenni a színpadra, ahogy a show ki volt találva”.
Most viszont kiderült, hogy vasárnap, június 14-én már pótolják is a koncertet a Budapest Parkban.