Alföldi Róbert: Az elmúlt 16 évben nem pályáztam az NKA semmilyen kollégiumához

Nem kértem, így nem is kaphattam támogatást – írja a színész-rendező, aki jogi lépéseket tesz, amiért a Fidesz oldalán azt állították, hogy több mint kétmilliárdot kapott kulturális támogatásként.

  • HVG

„Az elmúlt 16 évben nem pályáztam az NKA semmilyen kollégiumához. Éppen ezért nem is kaphattam támogatást, több mint két milliárd forintot különösen nem” – írja Alföldi Róbert friss posztjában.

A színész-rendező arra reagált, hogy a Fidesz kedden Hankó Balázs volt kulturális és innovációs miniszter védelmében megosztott egy listát a közösségi oldalán, amelyen állításuk szerint „baloldali művészek kulturális produkcióinak” 2019 utáni állami támogatásai szerepelnek.

A poszt nem következetes, nem részletezi, hogy mely produkciók milyen támogatásaira utal, neveket közöl részletek nélkül. Így azt a benyomást keltheti, hogy személyek kaptak támogatást.

„Kiállunk Hankó Balázs mellett – lássuk a számokat! A Hankó Balázst támadó Nagy Ervin és hasonszőrűek figyelmét az alábbi táblázat tanulmányozására hívjuk fel” – írták, majd számos művészt soroltak fel Bródy Jánostól Alföldi Róberten át Molnár Áronig, akiknek a neve mellett különböző összegek szerepeltek.

A lista szerint Molnár Áron 461 millió forint támogatást kapott, amit ő határozottan cáfolt, akárcsak Bródy János azt, hogy 16,5 millió forintot kapott volna. A Fidesz állítása szerint Alföldi Róbert 2 milliárd 231 millió forintnyi kulturális támogatást kapott – ezt cáfolja most a színész-rendező.

Alföldi posztja – a maga teljességében – alább olvasható:

„Az elmúlt 16 évben nem pályáztam az NKA semmilyen kollégiumához.
Éppen ezért nem is kaphattam támogatást, több, mint két milliárd forintot különösen nem.
Határozottan visszautasítom, hogy a nevemmel és hamis állításokkal próbálja az előző hatalom - konkrétan a Fidesz - igazolni az elmúlt időszakban nyilvánosságra került törvénytelenségeket, amik a Fidesz hatalma alatt történtek, különösen a választást megelőző időszakban.
A szükséges jogi lépéseket megteszem.
Mert, ahogy az egy, a napokban kézhezvett, a Mandiner ellen jogerősen megnyert per indoklásában olvasható:
"A kifogásolt tényállítás való voltát az alperes bizonyítani nem tudta
(...) a hamis tényállítás tűrésére a közszereplő felperes a téma közéleti jellegére tekintettel sem köteles (...).
Az alperes a sérelmezett közlések tekintetében a tőle elvárható
gondosságot, figyelmet elmulasztotta, mert a felperesre vonatkozó tényállításában nem valós tényről adott tájékoztatást.
[17] Ezért az elsőfokú bíróság az alperest helyreigazítás közzétételére kötelezte, melynek tartalmáról, módjáról a Pp. 499. § (1) bekezdése értelmében belátása szerint, a keresettel egyezően határozott.
Az Smtv. 12. § (1) bekezdéséből levezethetően valótlan állítások, hírek a véleménynyilvánítás szabadságát nem élvezik, mert azok közreadása a demokratikus nyilvánosságot nem szolgálja.
A megszólalás jogi megítélésénél – ugyancsak az Alkotmánybíróság által alakított gyakorlat szerint – különbséget kell tenni a tények állítása és az értékítéletek között. A megkülönböztetés alapja, hogy vélemények esetében a hamisság bizonyítása értelmezhetetlen,
a bizonyíthatóan hamis tények azonban önmagukban nem állnak alkotmányos védelem alatt”
A közlemény csak teljes egészében, változtatás és rövidítés nélkül adható köze.”
Hozzászólások