A Sziget legkedvesebb koncertje – ilyen volt a Bródy Dalok Napja

„Köszönöm szépen, kedvesem, önnek pedig jó munkát kívánok!” – hálálkodott egy idős hölgy a bejáratnál az őt útba igazító biztonsági őrnek, aki láthatóan nem volt hozzászokva az ilyen jókívánságokhoz, legalábbis ebben a munkakörben.

Alighanem minden idők legmagasabb átlagéletkorú közönsége gyűlt össze a Sziget nagyszínpada előtt, hogy megünnepelje a magyar kultúra egyik legnagyobb élő legendáját. De persze képviseltette magát minden generáció, hiszen aki kicsit is érdeklődik a magyar könnyűzene iránt, annak nem kell magyarázni, hogy milyen hatalmas mértékben határozza azt meg Bródy János életműve.

Az idősebbek helyben elérhető, kartonból hajtogatott ülőalkalmatosságon, vagy akár otthonról hozott kempingszéken követték az előadást, amely során eszeveszett tombolást, skandálást vagy pezsgő koncerthangulatot nem igazán tapasztaltunk. De sokszor lehetett könnyes szemeket látni a tömegben, amely ha nem is őrjítő hangerővel, de fáradhatatlanul énekelte a klasszikus sorokat. Amikor például napjaink legnépszerűbb előadója, Azahriah lépett színpadra, hogy előadja a Ha én rózsa volnék-ot, a közönség gyakorlatilag csendben figyelte a szupersztár készülődését, annál nagyobb volt az ováció, mikor a dal végén Azahriah bemutatta ismeretlen duettpartnerét, aki gyönyörűen énekelte vele együtt az évtizedekkel ezelőtt népdallá vált klasszikust: mint kiderült, ez volt az anyukája első fellépése.

HVG / Jakó Barbara

A line-upra egyébként sem lehetett panasz, ott volt szinte mindenki, aki számít, a mai headlinerektől a nagy öregekig. Presser Gábor a Csík zenekarral és Kiss Tibivel énekelte el Az utcánt, Charlie hangján mit sem fogott az idő, és nagyon jól állt neki a Földvár felé félúton, Hobón viszont kifogott a generációs himnusz, a Miért hagytuk, hogy így legyen szövege, ám nagy sikert aratott, amikor búcsúképpen leköcsögözte mindazokat, akik rosszat mondanak Bródyról.

Aki viszont azért ment el a koncertre, hogy igazi feldolgozásokat halljon, és arra volt kíváncsi, hogyan tudják átültetni a dalokat a saját stílusukra napjaink előadói, azokban maradhatott hiányérzet. A legtöbb fellépő, ha nagy tisztelettel és szeretettel is, de eredeti formájában énekelte a dalokat, így tett például Beton.Hofi vagy Dzsúdló is, akik nem is hozták el saját társaikat, őket is az egyébként rendkívül profi, a maratoni koncertet hibátlanul végigjátszó sessionzenekar kísérte.

Schoblocher Barbara, a Blahalouisiana énekesnője

HVG / Jakó Barbara

Akadtak azért persze üdítő kivételek, feltétlenül kiemelendő a Wellhello rapesített Micimackója, a legszellemesebb pedig az Örkény Színház kamarakórusa volt, amely különböző stílusokban énekelte el az Ó, kisleányt a gregoriántól a musicalig.

Csodás energiákat katalizált színpadon a Blahalouisiana, Sena és az Ivan & The Parazol, és Rúzsa Magdi is felidézte, milyen, ha Little Richard énekel. A csúcspontot azonban egyértelműen az István, a király-blokk hozta el. A színpadra tolószéken betolt és az egészségügyi személyzetet az éneklés szüneteiben elhessegetni igyekvő Deák Bill Gyula és Vikidál Gyula is igazán kitett magáért, de akár megszólalniuk se nagyon kellett volna; a közönségnek elég volt meghallania az Áldozatunk fogadjátok, a Véres kardot hoztam és a Szállj fel, szabad madár bevezető dallamait, hogy egy emberként kezdje énekelni – a hatást átélve úgy éreztük, nem kérdés, melyik mű jelenti a magyar nemzet igazi közös nevezőjét.

Deák Bill Gyula

HVG / Jakó Barbara

Az ünnepelt pályáját meghatározó alkotó- és előadótársak is képviseltették magukat: Tolcsvay László, Halász Judit és Koncz Zsuzsa is megjelent a koncert végén néhány dal erejéig.

Egyvalaki hiányzott fájón a színpadról, az elválaszthatatlan szerzőtárs, Szörényi Levente, aki a korábban beharangozott fellépése ellenére csak egy kurta videóüzenetet, illetve egyik első közös dalukat küldte az ünnepeltnek, így a Bagossy Brothers előadása után kivetítőn is megnézhettük az Illés-koncertfelvételekből összevágott Ne gondold-ot. Az utolsó részben, amikor már maga Bródy is színpadra állt, több dal is elhangzott újra, ami miatt persze senki nem morgolódott, hiszen ki ne énekelné el szívesen Halász Judittal és Bródyval a Micimackót vagy Koncz Zsuzsával a Ha én rózsa volnék-ot, de az életmű mélysége bőven adott volna más alapanyagot a korábbi fellépőknek, mielőtt elhangzanak a legikonikusabb dalok.

Koncz Zsuzsa

HVG / Jakó Barbara

Nem sokat tettek hozzá az élményhez a dalok között a kivetítőn mutatott bejátszók sem, és az össznépi fináléhoz is számos fontosabb és katartikusabb hatást kiváltó dalt el tudtunk volna képzeni, mint a Mindannyian mások vagyunk közös éneklését.

Mindezek ellenére sikerült méltóképpen megünnepelni a magyar könnyűzene egyik legnagyobb alakját, és a K-híd előtt a kijutásra alsó hangon 30-40 percet várakozó tömeg azzal az érzéssel távozhatott a szigetről, hogy nem is csak egy koncertet, de magát a történelmet, annak is egy különösen szívmelengető szeletét láthatta a színpadon.