Mandátuma lejárta előtt távozik a Soproni Petőfi Színház éléről Kiss József igazgató – írja az Index. A lap úgy tudja, hogy a helyét Fülöp Péter veszi át, aki az utóbbi évben Vidnyánszky Attila oldalán a Nemzeti Színház operatív igazgatója volt, korábban a kaposvári Csiky Gergely Színházat irányította, illetve az előző kormány alatt helyettes államtitkári pozíciót is betöltött. Emellett jelenleg is a szintén Vidnyánszky vezette Magyar Teátrumi Társaság ügyvezető titkára.
Még a választás előtt gyorsan kiosztott ötmilliárd forintot a Fidesz azoknak, akiknek ki szokta osztani, de már a látszatra se ügyeltek: egyetlen független társulat se kapott egy fillért se, de L. Simon László vagy a Tiborcz Istvánnal összefüggésbe hozható büfés sehogy sem tudnak kimaradni a szerencsések köréből.
Az Index szerint Kiss távozása közös megegyezéssel történik, augusztus 14-ével. Igazgatói mandátuma 2028-ban járt volna le, és a nyugdíjazásáig is csak hónapok lettek volna hátra – teszik hozzá.
Távozásának hírét megerősítette Kóczán Péter, a soproni kulturális intézmények működéséért felelős Pro Kultúra Sopron ügyvezető igazgatója. Arról is beszélt, hogy a háttérben a tulajdonos – Fidesz–KDNP-többségű – önkormányzat kritikája áll, amit a színház működésével kapcsolatban fogalmaztak meg, ugyanakkor a távozás Kiss döntése volt. Kóczán, aki egyben a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője, annak idején közösen pályázott Kiss-sel.
Arra a kérdésre, hogy ki veheti át a színház vezetését, még nem kívánt válaszolni, tehát Fülöp érkezését sem erősítette meg hivatalosan. Fülöp maga annyit reagált, hogy hétfőn tud bővebb tájékoztatást adni.
A Fidesz tizenhat éves kormányzása alatt átírta a színházi törvényt, biztos kormánypárti túlsúlyúvá alakította a „szakmai” bizottságokat, és ha kellett, a leghangosabb tiltakozást is figyelmen kívül hagyta, csak hogy a saját embereiket ültethessék az igazgatói székekbe. Tizenhat év krónikája, második rész: a vidéki botrányok.
Nyitókép: Wikimedia Commons / KovacsDaniel