Elárverezik George Michael gitárját, amin a Faith videóklipjében is játszott

A hangszer akár 120 ezer fontért, vagyis több mint 50 millió forintért is elkelhet.

  • HVG

Elárverezik George Michael karrierjének egyik legikonikusabb hangszerét, azt a gitárját, amivel a Faith című száma klipjében is zenélt 1987-ben – írja a Guardian. A Gretsch Synchromatic 160 típusú akusztikus gitár akár 120 ezer fontért, azaz több mint 50 millió forintért is elkelhet.

Az októberi, Essexben tartott aukción más emléktárgyak is lesznek, amelyek Michael egykori személyi asszisztense, Siobhan Bailey gyűjteményéből származnak. Bailey, aki több mint húsz éven át dolgozott a sztárnak, már 2014-ben, az ötvenes éveiben meghalt, az aukciót az özvegye szervezi. A legértékesebb tétel a gitár, de a több mint harminc tárgy között vannak például arany- és platinalemezek, fotók, dokumentumok is – köztük olyanok, amelyek Michael és a Wham! turnéinak kulisszái mögé engednek betekintést.

Egy másik, szintén októberre szervezett londoni aukción egyébként ugyancsak egy Faith-korszakhoz kötődő tárgy is feltűnik: egy Ray-Ban napszemüveg, ami várhatóan 15-30 ezer fontért találhat gazdára.

Michael halálának decemberben lesz a tizedik évfordulója. Az énekes szívbetegségben halt meg, 53 éves korában.

Nyitókép: AFP / Evert Elzinga

Hozzászólások