„Ha kellene, mindenki halálát meg tudnám siratni a színpadon” – mondta a HVG-nek a tízéves Balázs Benett, aki Kuksit alakítja a Békéscsabai Jókai Színház Valahol Európában című musicaljében. A darab egyik legmegrázóbb jelenetében karaktere haldoklik, miközben Suhanc, akit Kiss Viktória játszik, a karjában tartja és énekel neki. Balázs Benett a próbák elején sokat gondolt arra a jól ismert filmjelenetre, amelyben Kuksi meghal, és ma is képes meghatódni, amikor ugyanezt eljátssza a színpadon.
A Valahol Európában a második világháború után magukra maradt gyerekek története, akik egy olyan világban próbálnak életben maradni, amelyben a felnőttekbe vetett bizalmuk már elveszett. A szereplőknek azonban nemcsak eljátszaniuk kell a kiszolgáltatottságot, hanem valahogyan meg is kell érteniük, mit jelent az. Mindezt úgy, hogy közben iskolába járnak, szöveget tanulnak, elfáradnak, és a próbák után ugyanúgy hazamennek, hogy gyerekek legyenek, mint bármelyik kortársuk.
Hogyan érkeznek a gyerekek a castingra?
A darab rendezőjének, Pányik Tamásnak nem volt ismeretlen feladat gyerekekkel dolgozni. Asszisztensként az Operettszínházban, rendezőként pedig a Szolnoki Szigligeti Színházban, A muzsika hangjai című előadással szerzett ilyen tapasztalatokat.
A Valahol Európában castingja során kihívásnak tekintette, hogy vidéki városban rendezi a musicalt. Évről évre itt is egyre népszerűbbek a diákszínjátszó társulatok és az iskolai drámafoglalkozások, egy budapesti castingfelhíváshoz képest mégis harmadannyian érdeklődtek a Jókai Színház által meghirdetett lehetőség iránt.
A háromfordulós válogatáson a gyerekek először csapatokban, majd egyénileg mutathatták meg, mit tudnak: egyesek otthon, szülőkkel, tanárokkal készültek a megmérettetésre, mások önállóan, bármiféle segítség nélkül. Voltak, akik nagy magabiztossággal, saját koreográfiával érkeztek, mások szívesebben improvizáltak.
Valahol Európában. A Jókai Színház előadása.
Jókai Színház
A már említett, Kuksit alakító Balázs Benett korábban több szerepben is feltűnt a Jókai színpadán. A casting miatt azonban ő is nagyon izgult, olyannyira, hogy először el sem akart menni rá. Csak a harmadik napon csatlakozott be, amikor újranyitották a lehetőséget azok számára, akik az első két fordulóról lecsúsztak.
Pányik Tamás elmondása szerint különösen figyeltek arra, hogy csak olyan fiatalokat válogassanak be, akik maguktól érkeztek, és vágynak a szereplésre. Ha valakire a szülő erőlteti rá a színjátszást, az hamar megmutatkozik: motiválatlan, látszik rajta, hogy nem akarja, elvész belőle „a ragyogás”.
A kíméletesség is számít
A musical nagyobb hangterjedelmet igénylő szerepeit (Hosszú, Suhanc, Ficsúr) a Jókai Színházban is felnőtt színészek játsszák, a névvel jelölt gyerekszerepekből viszont többen is váltott szereposztásban állnak színpadra. Hevesi Fanni koreográfus szerint ez a megoldás praktikus, és a gyerekekkel is kíméletesebb: ők könnyebben lebetegedhetnek, elfáradhatnak, így pedig pihenőket is tarthatnak. Ha látják valamelyikükön, hogy elfáradt, kicserélik a párjával, aki addig a nézőtérről figyeli a próbafolyamatot és a változtatásokat.
Pányik maga is meglepődött azon, hogy a váltott szereposztásban színpadra lépő gyerekek között nem alakult ki rivalizálás amiatt, hogy ki játszik többet vagy jobban: figyelnek egymásra, sőt meg is dicsérik a másikat, ha valamit jól csinál. Hevesi Fanni a főpróbahét vándorkarkötőjét hozta fel példának. Ezt azért indították el, hogy a gyerekek próbáról próbára, egymást motiválva mindig annak adják át, akit aznap a legügyesebbnek tartanak.
Az iskolai és a szülői támogatás is kell
A próbafolyamat azonban – még ha jókedvű is – feszített tempót diktál. Ez sokszor azzal jár, hogy a gyerekek „kis felnőtté” válnak, a pihenésre, a gyereklétre pedig csak a próbák után, a színpadról lelépve van lehetőségük. Néhányuknak a jegyein is meglátszanak az elmúlt hetek: ahogy közeledett a főpróbahét, egyre többet hiányoztak az iskolából.
Valahol Európában. A Jókai Színház előadása.
Jókai Színház
Egyes iskolákban a tanárok ezt nehezen fogadták, ugyanúgy számonkérték a diákokat, és nem kivételeztek velük. Máshol óriási büszkeségként élték meg, hogy az ő intézményükből kerül ki a „következő színészgeneráció”. A Szeplőst váltásban alakító Pintér Bálint az osztályfőnökétől hallott a békéscsabai lehetőségről, miközben Orosházán, a Lúdas Matyiban a címszerepet játszotta. Nagy szerencsének és tanárai jóindulatának tartja, hogy az iskola mellett mindkét előadásban szerepelhetett. A szülők támogatása is elengedhetetlen: sokan segítenek otthon a szövegtanulásban, mások nap mint nap hozzák-viszik a gyerekeket, akár igen messziről is.
Ahogy minden színházi előadás során, úgy a békéscsabai musicalben is előfordulnak bakik. Pányik elismerte, hogy hiába próbálják ezeket a legnagyobb türelemmel kezelni, sokszor mégis nehéz feladatot jelentenek. A felnőttek hibáinál tudja, hogy az évek során összegyűjtött tapasztalatuk és rutinjuk miatt minimális instrukciókkal is képesek kijavítani azokat. A gyerekeknél viszont nem lehet erre számítani: meg kell bizonyosodnia arról, hogy megértették-e az instrukciót, vagy többször is el kell ismételnie.
A Valahol Európában témája ráadásul nem könnyíti meg a feladatot. A gyerekek közül többen játékként fogják fel a történetet, és képesek távolságot tartani a szerepüktől. A színpadra fókuszálnak, hiszen „nem lehet szétesni”. Az idősebbek, köztük Petrányi Panna is, már tanultak az iskolában a világháborúkról, a bombázásokról és a deportálásokról, így ismerik a történelmi kontextust. Panna szerint a hiteles előadáshoz bele kell helyezkedniük ebbe a szomorú valóságba, még ha utána nehezen is lépnek ki belőle.
Valahol Európában. A Jókai Színház előadása.
Jókai Színház
A történelmi hátteret csak felületesen tárgyalták a próbák során, hogy a kisebbek is értsék, mit játszanak el, de nem mentek bele a háború durvaságába vagy véres részleteibe. Helyette többször megnézték Radványi Géza filmjében Kuksi halálát, és végighallgatták a Nem szabad félni! című dalt, hogy átérezzék a színpadon megjelenő események komolyságát.
Pányik Tamás gyakran ad olyan instrukciókat a gyerekeknek, amelyeknél a saját tapasztalataikra is támaszkodhatnak. Ilyen például, hogy „éhesek vagytok” vagy „szeretetre vágytok”. Elmondása szerint ezeket szinte kivétel nélkül képesek kellő érzékenységgel megérteni és beépíteni a játékukba.
A nézőtérről csupán a végeredmény látszik, a kulisszák mögött azonban ott van ötheti tanulás, fáradtság, barátságok, rossz jegyek, tízszer, százszor elénekelt dalok és megszámlálhatatlan színes emlék. A néző pedig elhiszi mindazt, amit a szereplők elé tárnak. Talán ezért vált a Valahol Európában máig meghatározó klasszikussá: mert miközben háborúról, veszteségről és halálról mesél, a színpadon végig ott marad valami abból, ami a gyermeki lét legfontosabb része – a játék, a zene és az összetartozás.
