50 milliót kapott Rákay Philip cége a Most vagy soháért, a szerződésben nem az van, amit a feladatairól állított

Rákay Philip korábban kijelentette: semmiféle személyes felelőssége nem volt a sokmilliárdos állami támogatás elköltésében. A szerződése nem erről árulkodik.

  • HVG

Miután kiderült, az adóhivatal vizsgálatot indított a több mint hétmilliárd forintnyi közpénzből készített Most vagy soha! című Petőfi-film miatt, a film kreatív producere és egyik forgatókönyvírója, Rákay Philip a HVG-nek küldött közleményében jelentette ki: „A leghatározottabban visszautasítok ezért minden olyan állítást vagy sugalmazást, amely személyes felelősséget tulajdonít nekem a vizsgált állami támogatás felhasználásával kapcsolatban”.

Hozzátette, a gyártási feladatokhoz nem volt köze, azt a Pilvax Film Korlátolt Felelősségű Társaság pályázta meg, amely cégben ő semmilyen szerepet nem töltött be. Ennek következtében az állami támogatás felhasználásáról született döntésekben sem vehetett részt.

Az Index ugyanakkor közérdekű adatigényléssel kikérte a film produceri szerződését, amelyet a produkció Rákay Philip cégével, a Norton Consulting Zrt.-vel kötött. A cégben Rákay az egyetlen részvényes. Rákay feladatai a szerződés szerint a következők voltak:

  • Közreműködik a finanszírozás előteremtésében, kapcsolatot tart a támogatókkal.
  • Részt vesz a gyártáshoz szükséges anyagi eszközök megszerzésében (bankhitel, szponzorok, koprodukciós partnerek).
  • Feladata a film forgatás előtti előkészítése, forgatása, utómunkái alatt felmerülő művészeti, szervezési feladatok megoldása.
  • Továbbá a forgatási helyszínek keresése, szervezése, részt vesz a helyszínek és a szereposztás meghatározásában, illetve kialakításában, ennek során érvényesítenie kell a művészi, valamint gazdasági szempontokat.
  • Szerződésben vállalt feladata a felvételi munkálatok, stúdiómunkálatok, utómunkálatok ellenőrzése, felügyelete, az egész gyártás és forgalmazás tekintetében felkutatja a leggazdaságosabb megoldásokat és elősegíti, hogy a rendező és a gyártásvezető a film elfogadott költségvetését betarthassa.
  • Folyamatosan ellenőrzi a film költségfelhasználását, és erről a Filmelőállítót tájékoztatja.
  • Közreműködik a film promóciójában, forgalmazásában, értékesítési feladatokat lát el.

Mindebből kiderül tehát, Rákaynak a közleményével ellentétben feladata volt a finanszírozás előteremtésében való közreműködés, a Most vagy soha! költségfelhasználásának folyamatos ellenőrzése és az erről való tájékoztatás.

A dokumentumból kiderül, hogy cégét, a Norton Consulting Zrt.-t 49 millió forint plusz áfa produceri díj illette meg. Ezen felül a film felhasználásából származó nettó bevétel 25 százaléka – a filmelőállító valamennyi költségének, befektetésének és egyéb, produkcióhoz kapcsolódó kiadásának levonása után.

Az Index megkereste Rákay Philipet is az ügyben, aki elmondta:

nem emlékszik sem a saját, sem a producertársai szerződésére,

de épp azért volt több producere a filmnek, hogy megoszthassák a feladatokat, és rá a kreatív feladatok hárultak. Rákay úgy értelmezi a törvényeket: azt kell vizsgálni, hogy abban a projektcégben volt-e hivatalos szerepe, amelynek egyébként az NFI-vel, a Nemzeti Filmirodával, a NAV-val vagy az egyéb könyvvizsgáló cégekkel szemben napi szintű elszámolási kötelezettsége volt, és erre nemleges a válasza.

Az ügyben október 20-án házkutatást is tartott a NAV.

Hozzászólások