Egy hang, amely nem is tűnik valóságosnak

Vannak énekesnők, akik tökéletesen tudják magukat pozícionálni, és Hayley Westenra is pont ezek közé tartozik. Valószínűsíthetően sohasem fogjuk a komoly operalapok kritikai rovatának ömlengéseit olvasni róla, ám azt, amit csinál, tökéletesen csinálja. Filmzenék, könnyed (figyelem, ez nem a könnyű szinonimája) dalok, musicalslágerek, nagy ívű, nagyszabású, sok-sok vonóssal megtámogatott színpadi produkciók, mondhatni, a Három tenor női, egyszemélyes megfelelője. Kristálytiszta és nagyon magas hangja van, amit olyan természetességgel ereszt ki széles mosollyal az arcán, hogy az embernek a CD-it hallgatva az a benyomása, ez tuti valami fondorlatos stúdiómunka eredménye. Az élőkoncerteken azonban (igaz, kevesebb visszhangosítással) éppoly valószerűtlenül légies a hangja, mint a felvételeken, úgyhogy ne vitassuk el tőle a babérokat.
Hayley két szempontból is érdekes most nekünk. egyrészt kiadott egy pompás filmzene-albumot Ennio Morriconéval karöltve, aki a szőkeséggel alaposan belenyúlt a tutiba: kifogástalan az összhang, tökéletesen testhezálló szerep ez számára. Az ázsiaiak imádják, klip is készült hozzá a Távol-Keletre:



A Paradiso elsősorban a mozirajongók és az irodai dolgozók nagy kedvence lehet, előbbi nyilván érthető, utóbbi viszont nagyon prózai: megnyugtat, jókedvet teremt. A másik, ami miatt hayley most érdekes nekünk, az a jelenleg is zajló uniós rögbi-vb hivatalos dala, a World In Union. Mivel a világversenyt idén Új-Zélandon rendezik, kézenfekvő volt, hogy a feldolgozást Hayley-re bízzák. Nem is bánták meg. Íme, ez itt a maori verzió, az egzotikum kedvéért:


Mindkét lemez kapható itthon, kiadja a Decca, forgalmazza a Universal.