szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A nézettségi adatok alapján sikerült a Viasat3-nak az RTL Klub és a TV2 mögött a harmadik számú hazai kereskedelmi tévévé válnia – nyilatkozta Kocsis Attila vezérigazgató szerdán.

A hirdetők számára fontos 18-49 éves korcsoportban a tavalyi évben országosan 3,1 százalékos volt a csatorna részesedése, ami az idén 4,5 százalékra emelkedett.

A vezérigazgató szerint a piacon történtek olyan, rajtuk kívülálló események is, amelyekre figyelniük kell - utalva a Viasat3-éval azonos profilú Cool Tv és F+ csatornák megjelenésére. Kocsis szerint jelen pillanatban ezek még nem veszélyeztetik a pozícióikat.

A társaság gazdasági helyzetéről Kocsis Attila közölte, 2004-es adataikat várhatóan január végén hozzák nyilvánosságra. Előzetesen annyit mondott, hogy az év első kilenc hónapjában a veszteségük szignifikánsan nem változott, noha bevételben és közönségarányban is jelentős volt a növekedés.

A VIASAT Hungária Rt. által Magyarországon három éve elindított Viasat3 általános szórakoztató csatorna, a tavaly ősz óta jelentkező VIASAT Explorer úti- és kalandfilmeket, a május elején indult VIASAT History pedig történelmi tárgyú munkákat sugároz; e két utóbbi médiumot a londoni székhelyű Viasat World UK üzemelteti.
Média

A Viasat beelőzte az MTV-t

December 7-én, kedden a VIASAT3 a kábelháztartásokban csaknem a teljes napon a 3. helyet szerezte meg a nézettségi versenyben.

Frissítsen, ahogy tud: 45 hibát javítottak az Androidban, az egyik különösen súlyos

Frissítsen, ahogy tud: 45 hibát javítottak az Androidban, az egyik különösen súlyos

Meghalt egy búvár, aki Mike Lynch luxusjachtjának kiemelésén dolgozott

Meghalt egy búvár, aki Mike Lynch luxusjachtjának kiemelésén dolgozott

Ilyen még nem volt ezen a héten: kihúzták a lottószámokat

Ilyen még nem volt ezen a héten: kihúzták a lottószámokat

Ukrajna kiutasított két magyar diplomatát válaszul Szijjártó lépésére

Ukrajna kiutasított két magyar diplomatát válaszul Szijjártó lépésére