szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Obersovszky Péter újságíró, az Öljétek meg tévémacit! című könyv szerzője újabb könyvet ír, amelyben "minden tabu előkerül, amelyet eddig érinteni sem lehetett"; erről maga az újságíró beszélt a sajtónak.

Első, botrányt kavart könyve, amelyben kinyitotta Pandora szelencéjét, röpirat, egyben társadalmi parabola volt - mondta. "Bukott dívák, hazudozók és piárpolitikusok özönlötték el a közéletet. Kik ők, miért tesznek úgy, ahogy tesznek, mi tette ilyenné őket - erről írtam. Könyvemet igenis a harag diktálta. A harag azokkal szemben, akik hazudnak, akik vásári komédiává züllesztik a közéletet. A fél életemet keserítették meg" - olvasható a februárban napvilágot látott könyvben. Obersovszky Péter azt hangsúlyozta, hogy nem fél a perektől, mert minden, amit leírt, igaz.

Az újságíró szerint rendkívül veszélyes, ha a politika a pr-tevékenységét a kereskedelmi televíziókra építi. Veszélyes, ha a politikusok médiasztárt játszanak, nevetséges, amikor Gyurcsány Ferenc kormányfő és Orbán Vikor Fidesz-elnök úgy jelenik meg a képernyőn, mint Mike Tyson ökölvívó és ellenfele – mondta.

Obersovszky Péter a héten levelet intézett Mádl Ferenc köztársasági elnökhöz, amelyben az "egyre veszélyesebb, a demokratikus nyilvánosságot súlyosan veszélyeztető tendenciákra" hívja fel a figyelmét. "Tizenhét évi politikai újságírói munka után tavaly úgy döntöttem, elhagyom a pályát, mert egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a szellemi polgárháborús környezetben nem lehet érvényes újságírói munkát végezni" - írta.

Obersovszky Péter közölte, hogy kilép a Magyar Újságírók Országos Szövetségéből (MÚOSZ), mert az érdekvédő szervezet elnézte, hogy bemocskolnak egy újságírót, aki igazat ír. "Ha egy országos újságíró szervezet súlytalan, szűnjön meg, ha nem, tegyen valamit" - jelentette ki. Eötvös Pál MÚOSZ-elnöknek írott nyílt "búcsúlevelében" azt írta: "fájt, hogy Ti egyedül hagytatok". Hozzátette, az Öljétek meg Tévémacit! olyan jelenségekről szól, amelyek ellen éppen a MÚOSZ-nak kellene a legtöbbet tenni.

Obersovszky Péter - aki ellen könyvének megjelenése óta két újságíró indított személyiségi jogi pert - azt mondta: októberben megjelenő, az előző kötethez hasonló műfajú könyve "velőt rázó" lesz. Eötvös Pál azt mondta, sajnálja, hogy Obersovszky Péter kilép a MÚOSZ-ból. "Azt is sajnálnám, hogy a szövetségben csalódott, de szerintem a világban, és ezzel nincs egyedül" - tette hozzá.

eurohirek.hu Média

A CNN és a BBC babérjaira tör a francia hírtévé

Nem sérti a szabad versenyhelyzetet szabályozó uniós rendelkezéseket, ezért engedélyezhető a francia hírtévé beindítása, döntötték el Brüsszelben. A CFII az angol nyelvű CNN és BBC „monopóliumát” kívánja megtörni.

hvg.hu Itthon

Az elnökválasztásba bukhat bele a Duna TV hírigazgatója

Azonnali hatállyal felfüggesztette a Duna TV hírigazgatóját, Kresz Lászlót a közmédium elnöke Cselényi László, mert a csatorna jelentős késéssel jelentkezett rendkívüli híradóval, hogy tájékoztassa nézőit az eredményes államfőválasztásról – írja a Népszava.

Média

Az Esti Hírlap újra próbálkozik

Hétvégi bulvárlapként jelenik meg újra az Esti Hírlap - értesült a Napi Gazdaság. Politikai hírek nem, kizálólag szórakoztató, ismeretterjesztő cikkek jelennek meg a hetilapban, amelyben angol oldalak is lesznek.

hvg.hu Média

Webes arculat-pályázatot hirdet a Tilos Rádió

A Tilos Rádió olyan közösségi portált hozna létre, amely "teret enged a nyitott közösségek véleményformálásának". A pályázatra csokorba szedett webes megoldásokat és kész dizájn ötleteket várnak.

Az autoriter bábjátékos és Sulyok, a báb

Az autoriter bábjátékos és Sulyok, a báb

Bepánikolt elefánt ölt meg egy spanyol turistát Thaiföldön

Bepánikolt elefánt ölt meg egy spanyol turistát Thaiföldön

Koalíciós tárgyalásokra hívja az osztrák szélsőjobboldali Szabadságpárt vezetője az eddigi jobbközép kormánypártot

Koalíciós tárgyalásokra hívja az osztrák szélsőjobboldali Szabadságpárt vezetője az eddigi jobbközép kormánypártot

Furcsa új villanyautókkal sokkol a Honda

Furcsa új villanyautókkal sokkol a Honda