Tetszett a cikk?

446. alkalommal rendezik meg július végén a mostari műugró bajnokságot Bosznia-Hercegovinában, ahol idén 49 ugró indult Boszniából és a környező orszgokból.

A hagyomány szerint a versenyzők az Öreg (Mostar) Hídról ugranak a Neretva folyóba, 25 méteres magasságból. A verseny nem csak napközben zajlik, éjszaka a látvány kedvéért fáklyákkal világítják ki a hidat, és az ugrók is tűzzel a kezükben mutatják be gyakorlatukat.

A hidat 2005-ben építették újjá, miután 1993-ban a horvát tüzérség lerombolta a polgárháború alatt. A harcok után sokáig csak egy ideiglenesen kifeszített kötélhídon közlekedhettek a helyiek.

A lerombolt Mostar híd 1993-ban
©

Felújítása óta a Mostar híd az UNESCO kulturális örökségéhez tartozik, a hidat körülvevő középkori oszmán épületegyüttessel a környék fő turisztikai látnivalója. A Csontváry által is megfestett táj mellett Mostar falu büszkélkedhet Európa egyetlen aranyozott Bruce Lee szobrával is, amit a szolidaritás szimbólumaként emeltek 2005-ben, tiltakozva a faluban uralkodó etnikai megosztottság ellen. A folyó egyik oldalán bosnyákok, a túlsó parton horvátok élnek, a két csoport között a mai napig gyakoriak a kisebb összetűzések, emiatt a falu kedvelt célpontja horvát nacionalista rendezvényeknek is.

Bruce Lee szobrát felavatása után néhány nappal helyi szélsőségesek egy csoportja rongálta meg.
©