Zsuzsa mellett megállnak az emberek a Ráday utcában. Ő kávékat visz ki az ott ülőknek, mégis egy törzsvendége miatt időznek el mellette percekig az arra járók – egy galamb repül a tenyerére, csipeget onnan egy kis kekszet, továbbszáll, de egy-két kör után visszatér. "Két hónapja halt meg az én kicsikém a kórházban, azt hittem, elvesztem az eszem. Azóta jön ez a fehér galamb, és száll ide, a tenyeremre" – mondja Zsuzsa, és két fekete lefőzése között megsimogatja egy monitoron kisbabája fényképét. – Nem hiszek a lélekvándorlásban, csak a csodákban.