Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Képes összeállításunk a hét fontosabb, érdekesebb eseményeiből.

India - Shiva istennő imádói menetelnek a Kanwarik zarándoklaton a Gangeszből származó szentelt vízzel a Padilla Mahadev templom felé Allahabadba.
©
Majoros Árpád, az edelényi kapitányság rendőre az 5-5 kg-os súlyokkal nehezített rendőrségi pajzsok oldaltartása versenyszámban a Magyarország legerősebb rendőre versenyen Hajdúszoboszlón. Árpád a versenyben az első helyen végzett.
©
Moszkitók megfigyelése egy dallasi laborban. A kutatások szerint bár hordozhatják a Lyme-kór, a búbópestis, illetve egyéb betegségek vírusát is, továbbra is nagyon kicsi annak esélye, hogy embereket fertőzzenek meg.
©
Katonai kiképzés Izrael északi részén az Elyakim kiképző központba
©
Túlélők alszanak az utcán Luozehe városában, Kína Yunnan tartományában, ahol korábban két földrengés is pusztított. Az idáig nyolcvan áldozatot követelő katasztrófa utáni mentést nehezíti, hogy a város hegyvidékre épült, valamint gyakoriak az utórengések.
©
Emlékest a száz éve született Raoul Wallenberg tiszteletére a Dohány utcai zsinagógában. Az emlékesten - mely kiemelt programja az idei Wallenberg-év eseménysorozatának - a holokauszt idején magyar zsidók tízezreit megmentő svéd diplomatáról nevezték el a zsinagóga emlékparkját.
©
Bengázi - rakétatámadást intéztek az amerikai konzulátus ellen, melyben életét vesztette Chris Stevens, az Egyesült Államok líbiai nagykövete is. A támadást tiltakozásnak szánták egy, az államokan készült iszlámellenes, Mohamed prófétát gyalázó amerikai amatőr film elkészítéséért. Ennek hatása a következő napokban tovább gyűrűzött: tüntetések sorozata zajlott Afganisztánban, Bangladesben, Iránban, Indonéziában és Szudánban, százak, néhol ezrek vonultak az utcákra.
©
Bill Clinton a Demokraták Konvencióján tartott beszéde után üdvözli a felé érkező Barack Obamát
©
Svájc - helybéli tehén figyel egy siklóernyőst Niederbauen közelében a Luzerni-tónál
©
őlégballon repül Qingdao konténerkikötője felett a kelet-kínai Shandong tartományban
©
A spanyol Sergio Garcia készül ütéshez a 17. lyuk előtt az Andalucia Valderrama Masters golftornáján. Közben pénzügyi okokra hivatkozva újabb versenyt töröltek a sorból: elmarad az Andalucia Masters is, melyet július közepén - támogatók hiányát emlegetve - a spanyolok neves versenye, a Madrid Open előzött meg, kikerülve ezzel az European Tour versenynaptárából.
©
Elpusztult halak a Salton-tenger partjánál. A déli part légügyi hatósága korábban cáfolta, később azonban elismerte, innen eredhet a több mint 200 kilométerre is elérő rothadó bűz.
©
Pennsylvania - megemlékezés a terrortámadás áldozataira a Wall of Names emlékműnél Shanksville városában. Az emlékműtől nem messze csapódott be az a repülőgép, melyet egyes feltételezések szerint a Fehér Ház épületébe vezettek volna a terroristák. A repülőt végül sikerrel foglalták vissza annak utasai, de a zuhanástól már nem tudták megmenteni, egyetlen túlélő nélkül tűnt el a radarok képernyőjéről.
©
Játék pisztoly miatt hívták ki a rendőröket és a Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósait a Műegyetem egyik épületéhez szerda délelőtt. Az első hírek még arról szóltak, hogy fegyver van egy férfinál és emiatt kiürítették a Műegyetem egyik épületét. Negyed egy körül a hallgatókat visszaengedték az egyetem korábban lezárt épületébe, Hajdu János, a TEK vezetője pedig megerősítette, egy játék pisztoly miatt riasztották a hatóságokat. Az érintett hallgató ellen garázdaság miatt indul eljárás.
©
Los Angeles - rendőrökkel a nyomukban bankrablók távoznak a rablás helyszínéről, miközben zsákmányuk egy részét elszórják. A tetteseket végül elfogták.
©
Szanyi Tibor és baltája a parlament őszi ülésszakának első plenáris ülésén
©
Véget értek a londoni paralimpiai játékok. Az összesített éremtáblázaton Magyarország a 38. helyen végzett.
©
Németország, München - színes porral dobálózó emberek mulatnak az indiai eredetű Holi fesztiválon. A rendezvényen indiai dj-k szórakoztatták a mintegy tízezer egybegyűltet.
©
Andy Murray és Novak Djokovic harca a US Open döntőjében. A torna a brit Andy Murray győzelmével zárult.
©
Washington - a Point Defiance Állatkert új lakója, Jaya lépked gondozója felé
©
Kecskemét - fogvatartottak készítenek falfestményt a fiatalkorúak börtönének udvarán. A 40 négyzetméteres festményt a fiatalok Katona Krisztina projektvezető segítségével tervezték és készítették el a "HatArtalan értékek - közösségi művészetekkel a fiatalkorú fogvatartottak és a nevelőintézetben nevelkedő fiatalkorúak megerősítéséért" elnevezésű projekt keretében.
©
Szomália - katonák nézik az ország új elnökének, Sheikh Hassan Mohamudnak autóját, mely az államfő elleni robbantásokban sérült meg az államfő ideiglenes rezidenciájánál. A radikális iszlamista al-Shabaab milícia - mely harcban áll a szomáliai hatóságokkal - magára vállalta a támadást.
©
Katmandu - egy nepáli művész tiltakozó sorai társa, Manish Harijan védelmében, akit a hindu és nyugati művészeti elemek együttes használata miatt fenyegettek meg halálosan.
©
A német DAX tőzsdeindex meredek ívelését követhették nyomon szerdán, miután Andreas Vosskuhle, a Német Szövetségi Alkotmánybíróság elnöke bejelentette: az eurózóna válságkezelő alapja (ESM) nem alkotmányellenes.
©
Kulik István halad lovas postakocsijával Gátér határában. Az ország egyetlen lovas postása a Bács-Kiskun megyei község körüli kiterjedt tanyavilágban látja el kézbesítői feladatait.
©

Kövessenek minket a Facebookon is!