Galéria: Budapesten is táncoltak az erőszak ellen tiltakozók
A One Billion Rising elnevezésű világkampány keretében február 14-én világszerte óriási közös tánc keretében fejezték ki tiltakozásukat és felháborodásukat a nők elleni erőszak miatt. Budapesten az egyik bevásárlóközpontban perdültek táncra a tiltakozók.
Az egész világon átívelő programot Eve Ensler írónő, a Vagina monológok című mű szerzője indította útjára. A szerző arra kéte a bántalmazott nőket és a velük együtt érzőket, hogy lázadjanak fel és az összefogás és tiltakozás jeleként táncoljanak az erőszak megszüntetéséért - fogalmaz a One Billion Rising Budapest közleménye
Magyarországon a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség és tagszervezetei, nőszervezetek, aktivisták és magánszemélyek szervezésében és részvételével valósult meg a One Billion Rising Budapest esemény, amelyhez többek közt Bozsik Yvette táncművész, Kulka János színművész és Kepes András újságíró videóban fogalmazták meg az eseményt támogató üzeneteiket.
A szervezők felszólították a magyar kormányt, hogy az állam felelősségét elismerve Magyarország csatlakozzon a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak megelőzéséről és hatékony kezeléséről szóló isztambuli egyezményhez.