Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Javában zajlanak az átalakítási munkálatok a budapesti Ferenciek terén, ahol február elején változott ismét a környék felszíni forgalmi rendje.
A téren már megkezdődött a gyalogos- és a korábbi Y-aluljárók átépítése, a födém cseréje miatt május elejéig a jelenlegi hat sáv helyett csak háromban haladhatnak majd a járművek. Az Astoria felé a munkaterület mellett mindegy százméteres szakaszon csak egyetlen forgalmi sáv maradt.
Véglegesen megszűnt a Kossuth Lajos utca Szép utcai torkolatában kijelölt gyalogátkelőhely, helyette az onnan 70 méterre lévő Semmelweis utcai átkelőhelyet lehet használni. A Ferenciek terén az átalakítások után az aluljárók helyett a felszínen kelhetnek majd át a gyalogosok és a kerékpárosok. A 15-ös és 115-ös buszoknak sem kell aluljárókba hajtaniuk, mivel a korábbi Y-alagút megszűnik.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.