Tetszett a cikk?

Gyülekeznek a Fidesz Lendvay utcai székháza előtt a párt megalapításának 25. évfordulójának alkalmából, és az alkotmányban - már megszavazott és aláírt - változtatások ellen.

Körülbelül ezren gyűltek össze szombat délután a Fidesz Lendvay utcai székháza előtt, a Milla oldalán fél öt után pár perccel kikerült egy fotó a tömegről, nem sokkal később a szervezők is posztoltak egy képet azzal szöveggel: "Megtöltjük a Lendvay utcát!".

A helyszínen feltűnt Schiffer András is, az LMP társelnöke, aki megígérte részvételét az Alkotmány nem játék csoportosulás (több, mint 8 ezer követővel a Facebookon) szervezte megmozduláson a HaHa-s diákokkal való szolidaritásból. A hvg.hu tudósítója szerint fiatalok, és idősebbek egyaránt érkeztek a megmozdulásra, a transzparenseken a következő feliratok láthatóak: "Ti vagytok azok, akik ellenálltatok '89-ben", "Nem engedünk '89-ből", illetve "Meleg vagyok, nem házas, több is lehetnék, mint egy ágyas".

Fazekas István

Az első megszólaló egy fiatal aktivista, Fenyő Eszter elmondta, hogy örömmel tölti el, hogy egyre több akcióban vehet részt, és együtt megvédhetik egymást: "Győzni fogunk" - ezzel fejezte be beszédét.

Folyamatosan frissülő cikkünket ide kattintva olvashatja.