Tetszett a cikk?

Végső búcsút vettek Margaret Thatcher volt brit miniszterelnöktől, eltemették a kényszervallatás során elhunyt izsáki férfit, robbantottak a bostoni maratonon, majd hajtóvadászat indult a merénylők ellen. A fekete hét képes összefoglalója.

Hétfő délután ismeretlen tettesek robbantottak a bostoni maraton céljánál. Hárman meghaltak és több, mint 180-an megsebesültek.
AFP TV / Marc Hagopian
A merénylőket folyamatosan kereste a rendőrség, csütörtökön a Watertown városrészben tűzharcba keveredtek a bostoni merénylőkkel. Az idősebb Tamerlan Carnajev meghalt, a 19 éves öccse egy napig bujkált.
MTI / AP / Matt Rourke
Dél-Koreai katona célbaveszi észak-koreai katonát imitáló társát egy katonai gyakorlaton.
AFP / Kim Jae-Hwan
Végső búcsút vettek Margaret Thatchertől Londonban. A Vaslady 1979 és 1990 között volt Nagy-Britannia miniszterelnöke. 87 évesen hunyt el.
MTI / AP / Pool / Stefan Wermuth
Heves szóváltásokkal teli éjszaka után péntek reggel a képviselők majdnem összeverekedtek a francia nemzetgyűlésben a melegházasság engedélyezését előíró törvény vitájának lezárása előtt, miközben az utcai tüntetések ismét zavargásokba torkolltak.
AFP / Kenzo Tribouillard
Katonák menetelnek a hadsereg napja alkalmából tartott díszszemlén az iráni fővárosban, Teheránban.
MTI / EPA
Kínai munkások ebédelnek Pekingben. Kínában az utóbbi időben lelassult a gazdasági növekedés a gyengülő külföldi kereslet hatására. A legutóbbi adatok szerint az első negyedévben a várakozásnál alacsonyabb, 7,7 százalékos volt a növekedés.
AFP / Wang Zhao
Lángoló épület a Texas állambeli Westben, ahol szerdán nagy erejű robbanás történt egy műtrágyagyárban. A detonáció következtében több százan megsérültek.
MTI / AP / Waco Tribune Herald, Rod Aydelotte
Amerikai katona tornázik Afganisztánban.
AFP / Manjunath Kiran
Technikusok dolgoznak az olaszországi Giglio sziget partjainál 2012. január 13-án zátonyra futott Costa Concordia óceánjáró kiemelésén.
MTI / EPA / Cristiano Pellegrini
Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök leadja szavazatát Giorgio Napolitano távozó olasz államfő utódjának megválasztásán a római parlamentben.
AFP / Alberto Pizzoli
Fiatal rajongók várják Justin Biebert a koncertje előtt Norvégiában.
AFP / Daniel Sannum Lauten
Orbán Viktor a nyíregyházi lego-gyár alapkőletéptelénél. A 2014 első félévében átadásra kerülő 122 ezer négyzetméter alapterületű gyár száz hektáron épül, 200 millió euró értékben, az alkalmazottak száma kettőszázötvennel bővül.
Facebook / Orbán Viktor
Álarcot viselő középiskolások az Oktatási Hivatal Szalay utcai épülete előtt a közoktatási rendszer átalakítása ellen tartott flashmobon.
MTI / Marjai János
Eltemették az izsáki rendőrőrsön történt kényszervallatás során elhunyt Bara Józsefet.
MTI / Balázs Attila
Megnyílt a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a Millenáris Teátrumban. A több mint 300 programot kínáló rendezvényen mintegy 50 ezer kiadvánnyal, köztük 300-nál is több újdonsággal találkozhatnak a látogatók.
MTI / Kovács Tamás
Oltást és nevet kaptak a Fővárosi Állat- és Növénykert kisoroszlánjai. A nőstényoroszlánok a Surina (Istennő) és a Salima (Boldog), míg a hímek a Sachin (A lényeg) és a Sinha (Hős) nevet kapták.
AFP / Kisbenedek Attila
Kontur Kata restaurátor Zichy Mihály Erzsébet Királyné Deák Ferenc ravatalánál című festményének restaurálásán dolgozik a Magyar Nemzeti Galériában. Az 1877-ben, állami megrendelésre készült, a II. világháborúban repeszdaraboktól megsérült alkotás a restaurálás után a Gödöllői Királyi Kastélyban kerül kiállításra.
MTI / Bruzák Noémi
Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága kihelyezett ülést tartott az Érsekcsanád melletti Veránka-szigeten, amelyen a Duna dél-magyarországi hullámterének fejlesztéséről, a gemenci ártér többcélú hasznosításáról tárgyaltak.
MTI / Ujvári Sándor

Kövessenek minket a Facebookon is!

Fülöp Máté (szerkesztő) Nagyítás

Picasso kalandjai - Nagyítás-fotógaléria

Pablo Picasso élete nyitott könyv: minden oldalát maga írta, festette, formázta, esetleg a betűk rajzolatát is maga találta ki. Néhány izmus vele kezdődött, másokhoz csatlakozott és tőle lett az, ami, de leginkább: Picasso maga volt az irány. Spanyolul és franciául írt verseket, színdarabokat, és bár kéziratai hemzsegtek a helyesírási hibáktól, ennek is művészi okai voltak: úgy gondolta, egyénisége elveszne egy olyan szabályrendszerben, melyhez neki semmi köze. Az 1973-ban készült Picasso kalandjai című film abszurd vígjáték, burleszk a XX. századi párizsi művészvilágról. Picasso utolsó felesége Jacqueline Roqeu volt. Picasso 1973-ban bekövetkezett halálát követően tizenhárom évvel később Jacqueline saját kezével vetett véget életének.

hvg.hu Nagyítás

Belvíz a magasból - Nagyítás-fotógaléria

Nagyjából május közepéig tartó árvízi védekezésre készülnek a hatóságok, a napokon belül várható olvadás miatt a Duna, a Dráva és a Mura áradása miatt is védelmi intézkedésekre lesz szükség. A szivattyúk folyamatosan dolgoznak, a mezőgazdasági munkák tovább késnek. Belvízhelyzet madártávlatból.

hvg.hu Nagyítás

Véres maraton Bostonban - Nagyítás-fotógaléria

A legfrissebb adatok szerint három halottja és 144 sérültje van annak a két robbantásnak, mely egy órával a bostoni maratonfutás első versenyzőinek befutója után történt. Az első robbanás füstbe borította a környéket, a második robbanás 10 másodperccel az első után hallatszott. Szemtanúk szerint többeket a törmelék talált el, de volt olyan ember is, akinek a lábát leszakította a robbanás. Egyelőre senki nem vállalta a felelősséget a robbantásért. Képeink esetenként felkavaróak lehetnek, megtekintésüket csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk.