Tetszett a cikk?

Holland uralkodóváltás, munka ünnepe, ballagás és a vak komondor - képes összefoglaló a hét fontosabb eseményeiből.

Ferenc pápa a szokásos szerdai általános kihallgatásán, amely egybeesett a munka ünnepével, a munka világára összpontosította beszédét, különleges hangsúlyt helyezve a munkaerőpiac bővítésére. Ha valakit nem fizetnek meg rendesen a munkájáért, ha nem adnak számára munkát csak azért, mert a vállalkozás pénzügyi mérlege a szempont, az Isten ellen való vétek - mondta Ferenc pápa.
AFP / Gabriel Bouys
Kedden ünnepelte 10. születésnapját az A38 kultúrhajó. 2012-ben a Lonely Planet útikalauz szavazásán az A38 elnyerte a világ legjobb bárja címet, az Electronic Beats honlap szavazói pedig a világ legjobb szórakozóhelyévé nyilvánították.
MTI / Mohai Balázs
Hivatalosan is átadta a koronát Beatrix holland királynő kedden délelőtt legidősebb fiának, a 46 éves Vilmos Sándornak. Az amszterdami királyi palotában 10 órakor olvasták fel az erről szóló dokumentumot, amelyet ezután aláírtak az ország vezetői. Beatrix és Vilmos Sándor fél órával később kiléptek a palota erkélyére, a Dam téren várakozó tömeg óriási üdvrivalgással fogadta őket.
AFP / Patrick Stollarz
Az elmaradhatatlan sör, virsli mellett a szakszervezetek, a tízméterenként jelen lévő ellenzéki pártok, a volt kommunista jelképek uralták a városligeti május elsejét.
Stiller Ákos
Európa-szerte tüntetések voltak szerdán, a munka ünnepén: a dolgozók az életszínvonal csökkenése és a magas munkanélküliség miatt vonultak az utcákra. A megmozdulások általában békésen zajlottak, ám Isztambul egyik központi terén a rendőrök vízágyúkkal és könnygázzal oszlatták szét a tüntetőket. Itt majdnem harmincan megsebesültek, 72 embert pedig őrizetbe vettek.
AFP / Ozan Kose
Balogh József fideszes képviselő kutyája. A képviselő szerint az élettársa azért szenvedett koponyaalapi - más források szerint orrcsont - törést, mert átesett a kutyán. Ezzel szemben a képviselő élettársa a kórházban azt mondta, Balogh verte meg.
hvg.hu
Szumóbírkózók tartanak karjukban síró csecsemőket az évente megrendezésre kerülő csecsemők síróversenyén Tokió egyik legnevesebb buddhista templomában, a Szenszodzsiban. A csecsemők egészséges fejlődéséért tartott ritualén a 2012-ben született gyermekek vettek részt.
MTI / AP / Kambajasi Sidzuo
Méhészek és támogatóik, köszönjük! feliratú táblákkal ünnepelnek Brüsszelben, miután az Európai Unió két évre betiltotta a neonikotinoid nevű idegméreg használatát, amely számos kutatás szerint a méhek elhullásához vezet. A permetezőszerek megzavarják a méhek tájékozódási képességét, a rovarok nem találnak vissza a kaptárba és elpusztulnak.
MTI / EPA / Julien Warnand
Áprilisi havazás Spanyolországban.
AFP / Cesar Manso
Abe Sindzo japán miniszterelnök hivatalos oroszországi látogatásra érkezik Moszkva Vnukovó repülőterére.
MTI / AP / Ivan Szekretarev
"Loptok, csaltok, hazudtok" felirattal ellátott, nagy méretű Fidesz-logót hordtak körbe a parlament üléstermében kedden a Párbeszéd Magyarországért politikusai. A PM-esek szerint ez az elmúlt 3 év kormányzását összefoglaló emlékmű, amelyet az információszabadságot korlátozó törvény megszavazása miatt mutattak be.
MTI / Bruzák Noémi
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke beszél a növekedési hitelprogramjáról tartott tájékoztatón Budapesten, a jegybank épületében.
Túry Gergely
A Sirály (SRLY) szórakozóhely szimpatizánsai hivatalosan bejelentett utcai felvonulással költözködnek a fővárosnak visszaadott Király utcai helyiségből a közösségi tér új helyszínére, a VIII. kerületi Vas utcába, ahonnan azonban csütörtökön már kizárták őket.
MTI / Mohai Balázs
Helyére emelték csütörtökön az egykori ikertornyok helyén épült One World Trade Center csúcsának elemeit.
AFP / Stan Honda
Az állami dohánybolt-pályázatból kiszorult trafikosok tüntettek a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál. A mozgalom Németh Lászlóné miniszternek adott át petíciót.
Stiller Ákos
Florentijn Hofman holland művész 15 méter magas és 18 méter széles sárga gumikacsája csütörtökön a hongkongi Victoria kikötőben tűnt fel.
AFP / Philippe Lopez
A cseh Matej Kus, a dán Nicklas Porsing, a svéd Peter Karlsson és Tabaka József (b-j) a salakmotor egyéni Európa-bajnokság középdöntőjében a debreceni Gázvezeték utcai salakmotorpályán.
MTI / Czeglédi Zsolt
Erős és sikeres főváros nélkül nincs erős és sikeres Magyarország – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Budapesten hamarosan forgalomba álló új Mercedes-Benz Citaro autóbuszok ünnepélyes átadásán, a Hősök terén. Majd Tarlós Istvánnal betértek vásárolni Norbi boltjába.
Fülöp Máté
Bereczkei Miklós katolikus esperes-plébános beszél a búzeszentelő szertartáson egy búzatábla mellett, az országos búzaszentelési ünnepen, Tiszafüred határában.
MTI / Bugány János
Elszállításra készítik elő II. Rákóczi Ferenc szobrát az átalakítás alatt álló Kossuth téren.
Fazekas István
Óránként több mint 100 kilométeres erősségű széllökést, másutt csaknem 50 milliméteres csapadékmennyiséget és jégesőt okozó zivatarcellát is rögzítettek az Országos Meteorológiai Szolgálatnál a csütörtöki heves zivatarok során.
MTI / Mohai Balázs
Országszerte elballagtak a végzősök a középiskolákban. A kabalamaci is velük ballagott.
Túry Gergely
"Az érettségin találkozunk!" - Ballagás utáni búcsúzkodás a Szent László Gimnáziumban
Túry Gergely

Kövessenek minket a Facebookon is!

Fülöp Máté (szerkesztő) Nagyítás

Olvasni muszáj – a könyv világnapja – Nagyítás-fotógaléria

Ma van a könyv világnapja, bár nyilván kérdés, szüksége van-e egyáltalán a könyvnek egy kinevezett ünnepnapra. Az UNESCO április 23-án, Shakespeare és Cervantes halálának napján a könyvek tiszteletének fontossága mellett az olvasás élményére hívja fel a figyelmet. A könyv a legnagyobb csoda, a hatalomhoz és a boldogsághoz vezető egyetlen út, elmélkedett Gorkij, és ehhez talán még azt lehet hozzátenni: ha valaki az olvasás szerelmese lesz, biztos lehet abban, soha nem csalják meg. Montesquieu-nek is igaza van: a könyv bűvös talizmán, Victor Hugo szerint a könyv hideg, de biztos barát. Az ünnep a számvetésre is jó. Melyik a kedvenc könyvem, mit olvastam utoljára, melyik lesz a következő. Jó hír, hogy a vasárnap este zárult jubileumi, XX. Nemzetközi Könyvfesztiválon rekordszámú közönség volt, nem olyan jó, hogy a világon több mint 1 milliárd ember még soha nem részesült az olvasás élményében. Mark Twain úgy látta, egy olyan ember, aki nem olvas könyveket, semmivel nem különb annál, mint aki nem tudja elolvasni őket. Összeállításunk azt bizonyítja, a világ szereti a könyveket, mert olvasni nemcsak hasznos, hanem örömforrás is.

Stiller Ákos Nagyítás

Egy hét hoki - Nagyítás-fotógaléria

Bár a magyar válogatottnak sajnos nem sikerült, a szurkolók feljebb jutottak egy csoporttal a világ élvonalába - köszönte meg az egész hetes bíztatást a Szélig Viktor csapatkapitány a budapesti divízió 1/A bajnokságon, miután átvette a bronzérmet. Képösszefoglalónk.

hvg.hu Nagyítás

Amikor a falak is beleremegnek a május 1-be – Nagyítás-fotógaléria

Nincs majális politikai aktivizmus nélkül Berlinben – a másfél naposra kihúzott ünnepen az amúgy háttérbe szoruló csoportosulások mennek ki az utcára és gondoskodnak arról, hogy a nap ne csak a sörről és lufikról, hanem az aktuális társadalmi problémákról is szóljon. A nap csúcspontja minden évben a náciellenes ellendemonstráció, ahol a szélsőjobboldali NPD párt felvonulását próbálják – hol békésen, hol erőszakkal – megakadályozni. "Közösen harcoljunk a válság, a háború és a kapitalizmus ellen" jelszóval indult a kreuzbergi majálissal párhuzamosan a forradalmi május 1. tiltakozó felvonulás. A civilek, baloldali szervezetek, anarchisták, munkáspártiak és a köréjük csoportosuló diákok 8000 résztvevőt toboroztak az idei demonstrációra. Ott jártunk.

hvg.hu Nagyítás

Éljen május elseje! - Nagyítás-fotógaléria

Munkások tömött és fegyelmezett sorokban, a dolgozók lazábban. Állami vezetők a tribünön és politikusok ingujjra vetkőzve, az olcsó népszerűsködés legszebb pillanataiban. Éljen a párt és vesszen a párt! Vagy nagyon éljen a párt és vesszen minden párt. Virsli, meg sör, meg lufi, meg körhinta, meg minden, ami egyeseknek maga a munka ünnepe, másoknak viszont nem más, mint elkerülendő tömeg. Képgalériánk felvillantja, hogy ünnepeltek a magyarok különböző korokban, igencsak különböző május elsejéket.