
Repülőnap: szédületes képek a levegő urairól – Nagyítás-fotógaléria
Szerencsére nem háborús körülmények között tették tiszteletüket a világ legjobb harcirepülőgép-pilótái a kecskeméti légtér fölött. A tízedik alkalommal megrendezett Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón nem csak a látványba, hanem a tikkasztó hőségben is elszédülhettek az odalátogatók. Képriportunk a kondenzcsíkok és utánégetők világáról.





















Kékszalag: vitorlák szárnyán a Balaton körül – Nagyítás-fotógaléria
Izgalmas, szoros versenyben Litkey Farkas és csapata nyerte a 45. Kékszalagot, ezzel 11. alkalommal diadalmaskodott a vitorlásversenyen. 524 hajó – fedélzetükön összesen közel 3000 résztvevővel – vágott neki a légvonalban 145 kilométeres táv leküzdésének. Az indulóknak a Balatonfüred–Kenese–Siófok–Keszthely–Balatonfüred útvonalat kell teljesíteniük, a kiírás szerint szombat reggel kilencig lehet érvényesen célba érni.
A hét képei - Nagyítás-fotógaléria
Először lehetett utazni a 4-es metrón, szurkolhattunk a magyaroknak a barcelonai vizes vébén, miközben az egész világon szenvedtek a nyári kánikulától. Képes összefoglalónk a hét fontosabb eseményeiről.
Így örültek a pontjaiknak - Nagyítás-fotógaléria
Feszült várakozás és örömkönnyek - tegnap kihirdették a felvételi ponthatárokat. Keretszámok? Azok nem lettek, sokkal inkább a kapacitás döntött. Mindenki bekerülhetett államilag finanszírozott helyre, amennyiben elérte a 240 pontot és jól választott szakot. A pontszámok alapján a pedagógusi és egészségügyi pálya nem túl népszerű manapság.
Fesztiválból sem csak a Sound és a Sziget van – Nagyítás-fotógaléria
A nagy fesztiválok mellett sok olyan apró esemény húzódik meg, amiket bár nem egy mobiltelefon-szolgáltató és egy sörmárka támogat, mégis legalább olyan izgalmasak, mint nagyobb társaik. Válogatásunk az elmúlt héten zajlott Bánkitó, Veszprémi Utcazene Fesztivál és a Művészetek Völgye legérdekesebb képeiből.
Sólyom, panda és gágogó libák a hét képein - Nagyítás-fotógaléria
Egész héten a Katalin hercegnő szülésére várt a világ. Miközben nem csitult az „arab tavasz”, Kaliforniába erdőtűz pusztított. Budapesten a sárga taxik, Felcsúton pedig a libák vonultak fel. Képes összefoglalónk a hét fotosabb eseményeiből.
A háború, mely éppen 60 éve nem ért véget - Nagyítás-fotógaléria
Pontosan hatvan éve egy tűzszüneti megállapodás vetett véget a harcoknak a Koreai háborúban.1950. június 25-én a jelenlegi vezér, Kim Dzsongun nagyapja, Kim Ir Szen pártfőtitkár által vezetett Észak-Korea (kínai támogatással) támadást indított Dél ellen. Az északi csapatok bevették Szöult, elfoglalták csaknem az egészKoreai-félszigetet. Az ENSZ égisze alatt szeptemberben jelentős amerikai erő szállt partra és vette fel a harcot az agresszorral. A konfliktusban mintegy kétmillió ember halt meg, az 1953 július 27.-én aláírt tűzszüneti megállapodás pedig a határvonalat lényegében a háború előtti helyen, a 38. szélességi foknál rögzítette. Békemegállapodás azonban mindmáig nincs a két Korea között.