50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
Felállították csütörtökön Bagaméri, a fagylaltárus szobrát Kisújszálláson, a hajdani vigadó épülete előtt. A szobrot Pintér Attila szobrászművész készítette.
A Csukás István Keménykalap és krumpliorr című ifjúsági regényében szereplő fagylaltárus bronzba öntött alakja valós személynek állít emléket.
Bagaméri Mihály akkoriban árulta a fagylaltot a múlt század közepén Kisújszálláson, amikor a helyi születésű Csukás István gyermekéveit töltötte a településen.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
A szerelmes férfi egy Bécsben vett Sacher tortával repült Katarba kedveséhez.