Óriási Dalit csomagoltak ki a MűPában - fotó

  • MTI MTI
Óriási Dalit csomagoltak ki a MűPában - fotó

Az olasz Finzi Pasca modern cirkuszi társulat tagjainak közreműködésével bontották ki csütörtökön Salvador Dali eredeti, legnagyobb óriásvásznát a budapesti Művészetek Palotájában, a Fesztivál Színházban.

A kép a társulat La Verita című, november 15. és 21. között látható produkciójának központi elemeként érkezett Magyarországra.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.