"Eljön a nap, mikor vér fog folyni testvéreinkért" - Nagyítás-fotógaléria
Kereken 35 esztendeje, 1979. február 11-én az iráni sahhoz addig még hű erők feladták az országba hossszú száműzetés után visszatért vallási vezető, Khomeini ajatollah híveivel és a hozzájuk átállt katonákkal folytatott harcot. Iránban ez lett az Iszlám Forradalom győzelmének, illetve a Pahlavi-dinasztia rendszer bukásának napja. Hosszú út, megannyi tiltakozás és harc vezetett el eddig pontig, amelyet az iszlám rendszer bosszúhadjárata követ.
A megafon, a pohár víz és Szocsi - hét képei - Nagyítás-fotógaléria
Szakács Imre fideszes politikus egy pohár vízzel próbálta megakadályozni az LMP-s politikusok rendbontását a Parlamentben, magyar sikereknek örülhettünk a Sony World Photography Awards fotópályázatán, Szocsiban pedig elkezdődött a téli olimpia. A hét eseményei képekben.
Utoljára láthatja a szellemtanyává vált Vidám Parkot – Nagyítás-fotógaléria
Ősszel végleg bezárt a városligeti Vidám Park, februártól az üzemeltetési feladatokat a Fővárosi Állat- és Növénykert veszi majd át. Az egykori játékok közül a műemlék jellegűeket megtartják, tehát marad a Hullámvasút, a Mesecsónak, a Barlangvasút, vagy a régi körhinta, a többit azonban rövidesen elbontják. Fotóriporterünk, Fazekas István utoljára körbejárta az egykori nyári slágerhelyszínt, és nyomasztó látvány fogadta. Nézzék meg jól képeit, mert utoljára látták a Vidám Parkot.
Putyin szeme Szocsin – Nagyítás-fotógaléria
Az olimpiai rekordok mellett a rendezés költségei is minden korábbit meghaladtak Szocsiban. Képösszefoglalónk a téli olimpia eddigi legszebb képeiből és a mindent szemmel tartó elnök úrról.
Kiemelkedő magyar teljesítmény a Sony idei fotópályázatán – Nagyítás-fotógaléria
Megvannak a Sony World Photography Awards idei díjazottjai, jó hír, hogy a zsűri három magyar induló munkáját is kiemelkedőnek tartotta. A pályázaton a hivatásos fotósok mellett az amatőrök képeit is várták, 166 országból 140 ezer felvétel érkezett. Megmutatjuk a kedvenceinket.
Kormányzati negyed helyett pusztul a grund a Nyugati mögött – Nagyítás-fotógaléria
Elhagyatott az a Nyugati pályaudvar melletti terület, ahová a Gyurcsány-kormány a kormányzati negyedet tervezte, és ahol az épületek már hat éve üresen állnak. Most a főváros a helyi önkormányzattal összefogva a telek átmeneti hasznosítását tervezi: tegnap helyi lakosok is szót kaphattak, hogy mi lenne a számukra a legjobb. Képes összeállításunk a bejárásról.
Törökök, Ybl, Kádárék, aztán egy évtizednyi nihil: a Rác fürdő titkai – Nagyítás-fotógaléria
Budapest egyik legkülönlegesebb helye lesz a Rác fürdő... ha lesz. Több mint egy évtizede zárva van, 2010-ben a felújítással is végeztek, azóta azonban csak vitákról hallani. Az épület pedig mindezt igen rosszul viseli. Bent voltunk, megmutatjuk.
Szuper Ferenc és a tüzes kanca - a hét képei - Nagyítás-fotógaléria
Elhunyt Jancsó Miklós, az egyik legismertebb magyar filmrendező, Ferenc pápa Superman és graffiti lett egyben, tüntettek a paksi bővítés ellen, és elkezdődött a ló éve, amely a jóslatok szerint csupa jót tartogat. A hét eseményei képekben.