Fotók: tüntetés a Vigadó előtt
Tiltakozók jelentek meg a pesti Vigadónál, amelyet ma adnak át felújítva a Magyar Művészeti Akadémiának. A rendezvényen Fekete György MMA-elnök mellett beszédet mond Tarlós István főpolgármester és Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter is. A tiltakozást az Összefogás a Kortárs Művészetért Csoport szervezte az ünnepélyes megnyitóra.
Tiltakozók feküdtek a Vigadó lépcsőjére, hogy így demonstráljanak az ellen, hogy a kormány a Magyar Művészeti Akadémia kezébe adta többek között a Vigadót is.
Háromnegyed hat után az aktivisták egyike, a krétakörös Gulyás Márton tiltakozásul lefeküdt a Vigadó lépcsőjére, majd többen követték, így ma összesen kábé tíz ember torlaszolja el a feljárót, miközben körülöttük az általuk szétszórt játékpénzek hevernek. Ezt követően a készenléti rendőrség tagjai átcipelték őket pár méterrel arrébb, ahol már nincsenek útban. Megejelent egyébként Tamás Gáspár Miklós is, aki rövid beszédet intézett a megjelentekhez.
Részletes írásunkat ide kattintva olvashatja.