Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Megújuló parlamenti ülésterem, teljes holdfogyatkozás, bemutatkozó Felcsút-stadion, Ferenc pápa fogyatékkal élők lábát mossa, és meghal Gabriel García Márquez kolumbiai író, a Száz év magány szerzője. A hét eseményei képekben.

A héten bemutatták az Országgyűlés megújult üléstermét, amelyben a parlament lecsökkent létszámához igazodva kevesebb ülőhely, de több mozgástér várja a képviselőket. A három hónapig tartó munka során az eredeti, 1902-es tervek alapján dolgoztak az asztalosok, akik olyan részletekre is figyeltek, amiket a hétköznapokon csak kevesen fognak látni. Visszakerült az ülésterembe az eredeti elnöki szék is, de a konnektorprobléma nem oldódik meg.
©
Bemutatták a nyilvánosságnak a felcsúti Pancho Arénát, amelyben húsvéthétfőn rendezik az első mérkőzést. A 3900 férőhelyes, Makovecz Imre tanítványa, Dobrosi Tamás által tervezett, faszerkezettel fedett futballstadiont két éve kezdték el építeni. Akkor 3,8 milliárd forintra becsülték a költségeket, amelyeket legnagyobb részt társaságiadó-felajánlásokból, illetve hitelből fedeztek. A Pancho Arénában játssza majd hazai mérkőzéseit a Puskás Akadémia FC, de ez lesz az egyik helyszíne a 2014-es U19-es labdarúgó-Európa-bajnokságnak is.
©
Egykori társaira, Várkonyi Lászlóra és Gárdos Sándorra emlékezik Klein Dávid hegymászó a Mount Everest-alaptábor mellett, az elhunyt mászók emlékdombján. A hegymászó a Föld legmagasabb hegycsúcsának oxigénpalack nélküli megmászására készül a SPAR Everest Expedíció keretében.
©
Áder János tiszteletvacsorán fogadta Rubik Ernőt a Sándor-palotában. A feltaláló 40 éve alkotta meg a Rubik-kockát.
©
Egy megemlékező mécsest helyez el a Cipők a Duna-parton emlékműnél a fővárosi id. Antall József rakparton a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján, 2014. április 16-án.
©
A római katolikus egyházfő lábat mosott tizenkét szellemi és testi fogyatékkal élő embernek, köztük nőknek és nem katolikusoknak is, hogy felidézze Jézus Krisztus alázatát, aki a keresztények hite szerint a kínszenvedését és kereszthalálát megelőző utolsó vacsora előtt megmosta tanítványainak lábát.
©
Núr, Irán – Az akasztás előtti pillanatban megkegyelmeztek egy halálra ítélt férfinak az észak-iráni Núrban. Balál még 2007-ben szúrta le egy konyhakéssel a tizennyolc éves Abdolláh Huszeinzádehet egy utcai verekedésben, amiért halálra ítélték, de az áldozat anyja az akasztófa alatt megpofozta fia gyilkosát, és megbocsátott neki, így ő megmenekült a halálos ítélet végrehajtásától.
©
Csütörtök este hosszú betegség után elhunyt Gabriel García Márquez Nobel-díjas (1982) kolumbiai író. Művei közül a legismertebb a Száz év magány című regénye, amely több mint 50 millió példányban kelt el, és legalább 25 nyelvre fordították le. Márquezt széles körben a legnépszerűbb spanyol nyelvű írónak tartják a 17. században élt Miguel de Cervantes – a Don Quijote szerzője – óta.
©
Caracas, Venezuela – Telitalálat Molotov-koktéllal egy venezuelai tüntetésen. A kormányellenes demonstrációkon a legfrissebb adatok szerint eddig már 41-en vesztették életüket, és több mint 600-an sebesültek meg.
©
Dzsindo, Dél-Korea – Csaknem háromszáz ember, zömében középiskolás diák tűnt el a Dél-Korea nyugati partjainál szerdán történt kompbalesetben, s a hatóságok szerint az idő elmúltával egyre bizonyosabbá válik az a feltételezés, hogy többségük az elsüllyedt hajóban rekedt, és valószínűleg nem élte túl a balesetet.
©
Moszkva, Oroszország – Oroszország nem akarja tönkretenni kapcsolatait Európával, és nem tart attól, hogy az Egyesült Államok elronthatja Moszkva és az európai országok viszonyát – mondta Vlagyimir Putyin a Közvetlen kapcsolat című csütörtöki élő televíziós adásban egy Berlinből feltett magyar újságírói kérdésére válaszolva.
©
Valparaisó, Chile – Hatalmas tűz ütött ki múlt szombaton a Chile középső részén fekvő Valparaisóban, ahol keddre 15-re emelkedett a halálos áldozatok száma, és elpusztult ötszáz épület.
©
Bozhou, Kína – Permetezés drónnal.
©
Jinghong, Kína – Résztvevők ünnepelnek az éves vízfesztiválon.
©
Salvador, San Salvador – A héten a teljes holdfogyatkozás jelenségét figyelhették meg Dél-Amerikában. Teljes holdfogyatkozáskor a Hold teljesen a Föld árnyékába kerül, ám mégsem sötétedik el teljesen, hanem vörösessé változik a színe a földi légkörön szóródó fény miatt. A jelenséget vérholdnak is nevezik.
©
Argentina, Buenos Aires – Cleo, a Buenos Aires-i állatkert nőstény fehér bengáli tigrise kifutójának ablakánál. Cleo három hónappal korábban adott életet három – két nőstény és egy hím – tigriskölyöknek.
©
Spanyolország, Córdoba – A Béke és Remény keresztény testvériség egyik csuklyás tagja néz ki egy templom ajtaján a nagyheti körmenet kezdete előtt.
©
Lahore, Pakisztán – A lemenő nap fénye festi vörösre az eget a kelet-pakisztáni Lahore város felett.
©