Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Mesterházy Attila a választások után kicsit még küzdött, aztán mégis lemondott az MSZP vezetéséről, Budapestre érkezett az év fotográfia kiállítása, Donyeckben az utcán hevernek a civil áldozatok holttestei, Ferenc pápa a Siratófalnál imádkozott, a Rolling Stones pedig folytatja a félbeszakadt világkörüli turnéját. A hét eseményei képekben.

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze csütörtökön, ahol lemondott a párt vezetéséről és a frakcióvezetéséről. Mesterházy az MSZP elnökségével együtt vasárnap este, az EP-választáson elszenvedett megsemmisítő vereséget követően (a fővárosban az MSZP csak a negyedik helyezett lett a Fidesz, a DK és az Együtt-PM mögött) felajánlotta a lemondását, ez azonban hosszú elnökválasztási procedúrát irányzott volna előre. Mesterházyra a párton belül napról napra nagyobb nyomás nehezedett, hogy távozzon.
©
Világító léggömbökkel emlékeztek az eltűnt gyermekekre az Ezer lámpás éjszakája elnevezésű rendezvényen a budapesti 56-osok terén vasárnap. Az eltűnt kiskorúak ügyét Európában a 2001-ben megalakult Eltűnt és Szexuálisan Kihasznált Gyerekekért Európai Föderáció karolta fel, amely ernyőszervezetként koordinálja a megelőzéssel és az eltűntek felkutatásával kapcsolatos feladatokat. A szervezet kezdeményezte, hogy május 25. legyen az eltűnt és bántalmazott gyermekek napja. A világnap célja, hogy ráirányítsák a figyelmet a megelőző stratégiákra és az országok közötti együttműködés fontosságára.
©
Budapest - hétfőn elindult a Sziget Eye az Erzsébet téren. A 65 méter magas óriáskereket az idén nem szállítják ki a Sziget fesztiválra, de ott is lesz egy kisebb szerkezet.
©
Budapestre, a Capa Központba érkezett a világ leghíresebb fotóügynöksége, a Magnum Photos új vándortárlata Kontaktok címmel. A Magnum Photos Kontaktok című kiállítása mintegy hetven, az ügynökséghez tartozó fotográfus képkészítési és kiválasztási folyamatába enged betekintést 163 fekete-fehér, illetve színes fotográfián keresztül, s az 1930-as évektől napjainkig. A kontaktokon - az eredeti filmtekercs egymás után lévő fotóinak a filmmel megegyező méretűre nagyított képsorain - a szituációk, a történések mozzanatai láthatóak, a képeket kísérő alkotói visszaemlékezések pedig rávilágítanak a fotográfusok, szerkesztők, kurátorok döntéshozatali folyamatára. A látogatók így a fotográfiák teljes történetét megismerhetik, keletkezésüktől a megjelenésükig.
©
Peking, Kína - pekingi rendőrök, illetve a hóleopárd elit kommandós alakulat mutatja be, hogyan állítanának meg egy terrorista támadást.
©
Donyeck, Ukrajna - temető és a háttérben füstölgő donyecki repülőtér. Az ukrán biztonsági erők átfogó terrorellenes műveletet indítottak csütörtökön a kelet-ukrajnai Donyeck megye északi részén, Szlovjanszkban és Kramatorszkban. A légierőt és a tüzérséget is bevetették. A harcok közben a szakadárok lelőtték az ukrán fegyveres erők egy Mi-8-as helikopterét, aminek következtében legalább 12 katona, köztük egy tábornok életét vesztette.
©
Jeruzsálem, Izrael - Ferenc pápa Izraelbe látogatott, ahol hétfő reggel felkereste Jeruzsálem óvárosában a muzulmánok harmadik legszentebb helyét, a Szikladómot, majd onnan néhány méterre a zsidók legszentebb helyét, a Siratófalat. Látogatása idejére kiürítették a Siratófal előtti teret, hogy egyedül imádkozhasson.
©
Kijev, Ukrajna - csendélet
©
Mexikóváros, Mexikó - egy rendőr kukucskál kifelé egy rácsos ablakon, mielőtt megmutatnák a sajtónak a nemrég elfogott drogbárót, Juan Manuel Rodriguez Garciát.
©
Afganisztán - a NATO erőkhöz tartozó cseh katonák járőröznek, hogy megakadályozzanak egy lehetséges rakétatámadást a bagrami repülőtéren. A héten Barack Obama be nem jelentett látogatásra érkezett a városba.
©
San Salvador, Salvador - egy nő a polgárháborúban eltűnt személyek emlékére létrehozott emlékműnél San Salvadorban. Az 1972-1992 között zajló polgárháború során körülbelül 8000 ember tűnt el.
©
Oslo, Norvégia - Mick Jagger tánca a Rolling Stones koncertjén. A Stones világkörüli turnéja körülbelül két hónappal ezelőtt szakadt félbe Jagger párjának öngyilkossága miatt. Most folytatódott a koncertsorozat, amelynek Oslo volt az első európai állomása. A 25 ezer jegy 13 perc alatt fogyott el.
©
Lianyungang, Kína - női munkás egy üvegházban.
©
Colombo, Srí Lanka - itt nem kell helyjegy. Srí Lankán a nagy népesség és az olcsó vonatjegy árak miatt a vonat nagyon népszerű közlekedési eszköz.
©
Parwan, Afganisztán - életkép
©
Washington, Egyesült Államok - az Egyesült Államok Katonai Akadémiájának végzős osztálya ünnepli az iskola sikeres befejezését
©
Manila, Fülöp-szigeteki - hajléktalan család a híd alatt. Az országot idén sújtó természeti katasztrófák megakasztották az első negyedévben dübörgő gazdaságot.
©
Bhubaneswar, India - falusiak vesznek részt egy hagyományos halászati fesztiválon.
©
Bajkonur, Kazahsztán - orosz ortodox pópa áldást oszt a Szojuz TMA-13M orosz űrhajó kilövőállása előtt, a kazahsztáni Bajkonurban működő orosz űrközpontban kedden.
©
Amszerdam, Hollandia - Nathan Sawaya amerikai képzőművész Vörös című alkotását nézi egy nő Amszterdamban a legókockákból épített képzőművészeti alkotások kiállításán. A kocka művészete című kiállításon a művész több mint 70 alkotását tekinthetik meg az érdeklődők 2014. május 29-től.
©
Najaf, Irak - a helyi téglagyárban dolgozó kislány és szamara
©
Sidoarjo, Indonézia - sárral bekent férfi a 2006-os vulkánkitörés évfordulóján emlékezik a katasztrófa áldozataira Kelet-Jáva szigetén.
©
Port-au-Prince, Haiti - vihar
©
Gáza, Palesztina - sárkányeregető gyerekek
©
Párizs, Franciaország - a 130 éves Lejaby francia fehérneműház divatbemutatója
©