Úgy tűnik nagyon tetszett neki, amit látott, mint ahogy az őt követő úriembereknek is.
Fotó: Kim Dzsong Un jóízűen kacagott egy árvaház építkezésén
A Rodong Sinmun című újság által közreadott képen Kim Dzsong Un észak-koreai vezető látogatást tesz egy phenjani árvaház építkezésén.
Parragh László: Az volt az elvárás, hogy Balásyékkal szerződjünk
Kapitány István bemutatta a Posta új vezérét, és elmondta, mitől lesz sikeres a vállalat
„El kellett dönteniük, hogy esznek, vagy tanszereket vesznek”
Elmentünk a miskolci Lyukóvölgybe, ahol rászoruló családok százai élnek.