Tetszett a cikk?

Eltűnt az AirAsia egyik gépe, kigyulladt egy komp, leesett az első hó, jegesedés a Balatonnál, fizetős pályaszakaszokra gurulunk át 2015-ben - képes összeállításunk a hét fontosabb eseményeiből.

Malo-Les Bains, Franciaország: résztvevők a hagyományos újévi merülésen.
©
Garmisch-Partenkirchen, Németország: úton a négysáncverseny harmadik köréhez
©
Salvador, Brazília: fiatal fiúk a Boa Viagem strandon.
©
Tokió, Japán: Sarasa, az oroszlánfóka és trénere a Shinagawa Aquaparkban.
©
Sao Paulo, Brazília: résztvevő a kilencvenedik alkalommal megrendezett ''Sao Szilveszter'' elnevezésű tradícionális újévi futáson. Az idei versenyen közel harmincezren teljesítették a tizenöt kilométeres távot.
©
Indonézia térségében: az eltűnt AirAsia utasszállító roncsainak keresésére indított repülő fedélzetén. Az AirAsia malajziai székhelyű fapados légitársaság QZ 8501-es járata vasárnap tartott Surabayából Szingapúrba, amikor eltűnt a jakartai légi irányítás műszerei elől, helyi idő szerint 6 óra 17 perckor (közép-európai idő szerint 0.17-kor). Kedden az indonéz légierő több tárgyat is észlelt a Jáva-tengeren: a roncsok keresésére indult pilóták többek között a repülőgép ajtaját és a vészhelyzet esetén használatos gumicsúszdát találták meg, valamint bőröndöket és egyes hírek szerint emberi testrészeket is láttak. A holttesteket azon a tengerrészen fedezték fel, amely felett a repülőt utoljára látták. tíz kilométerre attól a helytől, ahonnan a pilóta még beszélt a légiirányítókkal.
©
New York, USA: Rafael Ramos rendőr temetésén. Az agyonlőtt rendőr halálát az elmúlt hetekben lezajlott tüntetésekhez kötik, afféle ''bosszúként'' értelmezik.
©
Prága, Csehország: mise a taizéi nemzetközi ökumenikus szerzetesközösség harminchetedik évenkénti találkozóján a Szent Miklós-dómban.
©
Pölöskefő: hópárkány a település közelében
©
Veytaux, Svjác: hosszú expozíciós idővel készített felvétel a Chateau de Chillon kastélynál, a Genfi-tó partján.
©
Oberstdorf, Németország: a svájci Simon Ammann a 63. síugró négysáncverseny első, obersdorfi viadalának edzésén.
©
Budapest: ''MostMi: Új országot építünk!'' - tüntetés az Operánál. Három évvel az új alkotmány életbe lépése elleni tiltakozásként megtartott 2012. január 2-i tüntetés után, péntek este ismét nagygyűlést hívtak össze civilek az Operaház elé. A megmozdulást a MostMi! Facebook-csoport kezdeményezte, legközelebb Angela Merkel február eleji látogatására időzítenek tüntetést. A tüntetés egyébként békésen zajlott, mindössze egy-két kisebb incidens volt.
©
Balatonfenyves: jeges pad a strandon
©
Dunakeszi: a Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársai fizetős autópálya-szakaszt jelző tábla elhelyezése közben az M0-ás autóúton, az M3-as autópálya lehajtójának közelében. Január elsejétől ugyanis fizetni kell bizonyos útszakaszon, így az autósoknak megyematricát kell vásárolniuk. Az első napok komoly bonyodalmat okoztak: az internetes rendszer összeomlott, kígyózó sorok voltak a benzinkutaknál, de volt olyan kormánytag, amelyik meglepődött, hogy az egyik útszakasz miatt is fizetni kell.
©
Brindisi, Olaszország: a kiégett Norman Atlantic vizsgálata a kikötőben. Az olasz komphajó rakodóterében vasárnap hajnalban ütött ki tűz, melynek oka egyelőre ismeretlen. A hajón többen pánikba estek és a tengerbe ugrottak. A komp a görögországi Patrasz kikötőjéből tartott az olaszországi Anconába, és Othonoi görög szigettől 60 kilométerre északnyugatra adott le vészjelzést. A legutóbbi információk szerint két magyar állampolgár utasa volt a hajónak, egyikük biztonságban van, de a másikról nincsenek információk - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) hétfő délután.
©
Lingfield, Nagy-Britannia: a Virgin Atlantic brit légitársaság Boeing 747-400-as utasszállító gépe az egyik futómű meghibásodása miatt a kényszerleszállás előtti pillanatokban. A gép Las Vegasba indult volna, ám a felszállás után nem sokkal a pilóták a négy fő futómű egyikének meghibásodását észlelték. A gép csaknem négy órán át körözött először a nyugat-angliai Bristol-csatorna légterében, majd a dél-angliai Brighton, illetve a Londontól délre fekvő Gatwick repülőtér környékén. Eközben a pilóták egyrészt üzemanyagot engedtek ki a repülőgépből a megfelelő leszállási súly eléréshez, másrészt különböző manőverekkel megpróbálták a félig behúzott állapotban megrekedt futóművet teljesen kiengedni. Miután ez nem sikerült, a működőképes másik három fő futóművel gond nélkül landoltak. A kényszerleszállásban senki sem sérült meg.
©
Barcelona, Spanyolország: a Fa Nándor vezette Spirit of Hungary a Barcelona World Race vitorlásverseny rajtja után.
©
Budapest: a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) dolgozóinak munkája a szilveszteri ünnep után a Vörösmarty téren. Az év utolsó napja nem volt mentes tragédiáktól sem. Négy közúti balesetben négyen vesztették életüket, ebből az egyik az a 31 éves nő volt, akit Somogy megyében ütöttek el egy mellékúton. Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a rendőrök 26 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A halálos baleseteken felül 6 baleset súlyos és 16 könnyű sérüléssel végződött. Káosz volt a Music FM szilveszteri buliján - önkiszolgálóvá vált a ruhatár, kabátok tűntek el, többen ingben indultak haza a mínusz 10 fokos fagyban a Music FM Hungexpón tartott szilveszteri bulijáról. Szemtanúk szerint a partin óriási volt a tömeg, több százan az utcán voltak kénytelenek hosszú időn át várakozni, amíg bejutottak. A biztonsági őrök sem álltak a helyzet magaslatán. A rádió közölte: kb. 150 gazdátlan kabát maradt a helyszínen, amelyeket eljuttatnak tulajdonosaikhoz.
©

Kövessenek minket a Facebookon is!

Fülöp Máté (szerkesztő) Nagyítás

"Arctalan év ez, mondd meg Irénnek" - Nagyítás-fotógaléria

Képek tizenhárom alkotótól - a RANDOM galéria és nyitott műhely szeptember 6-án nyílt meg Újbuda Önkormányzata által szervezett Cseh Tamás emléknap eseménysorozathoz kapcsolódó kiállítással, melyen az alkotók Cseh Tamás: Jóslat című albumának Bereményi szövegei által inspirálódva készült munkái láthatók a témához kapcsolódó interaktív művészeti happeninggel. Válogatás a RANDOM kortárs fotográfusok csoportjának alkotásaiból.

Fülöp Máté (szerkesztő) Nagyítás

Szellemváros Törökbálint határában - Nagyítás-fotógaléria

Az egymilliárd euró tervezett költségű beruházásból csak az első ütem egy része, az alapinfrastruktúra és az épületek szerkezete készült el, amikor a finanszírozó kiszállt a projektből. A sajtóban leginkább szellemvárosként emlegetett beruházásban az alvállalkozó cégeknek több mint kétmilliárd forintja ragadt bent: a betontorzó nemcsak a hitelező bank pénzét, de építőipari vállalkozások milliárdjait is maga alá temette. A HVG 2012. május 4-i számában foglalkozott részletesen az építkezéssel.

hvg.hu Nagyítás

Országépítők gyülekeztek ismét az Operaháznál

Három évvel az új alkotmány életbe lépése elleni tiltakozásként megtartott 2012. január 2-i tüntetés után, péntek este ismét nagygyűlést hívtak össze civilek az Operaház elé. A megmozdulást a MostMi! Facebook-csoport kezdeményezte, legközelebb Angela Merkel február eleji látogatására időzítenek tüntetést. A tüntetés egyébként békésen zajlott, mindössze egy-két kisebb incidens volt. Ha nem tudott ott lenni (van nem is akart), nézze meg Nagyítás-fotógalériánkat.

hvg.hu Nagyítás

Egy miskolci kényszerköltöztetés története - Nagyítás-fotógaléria

Anya, melyik az otthonom, ez, az, vagy a következő? - a Horváth családnak 18 év után egyik napról a másikra kellett kiköltöznie a miskolci Békeszálló-telepen lévő lakásukból. Majdnem utcára kerültek, végül az önkormányzat mégis kiutalt nekik pár hónapra egy szociális lakást. Csak egy kulcsot kaptak, meg egy címet. Költözzön át velük, nézze meg hol éltek, és hogy tetszik nekik az új otthonuk! Hajdú D. András képriportja Miskolcról az abcug.hu-n.

hvg.hu Nagyítás

Táncolni lehet az Andrássy úton - Nagyítás-fotógaléria

Országszerte 43 helyszínen kezdődtek meg a hétfőre hirdetett félpályás, forgalomlassító demonstrációk. A legnagyobb torlódást az M3-as bevezető szakaszán jelezték, de lezárták a Budai alsó rakpart egy szakaszát és vidéken is többfelé okoztak gondot a felsorakozott járművek. Úgy tűnik, az autósok felkészültek a várható eseményekre és vagy kevesebben ültek autóba, vagy kerülő útvonalakat használtak, mert a reggeli forgalombénulás elmaradt. Mindeközben a parlament előtt a költségvetés elfogadása ellen tüntetők zárták el a mélygarázs felé vezető utat, a készenlétisek arrébb cipelték a tüntetőket. Galériánkat frissítjük!