Több mint 30 év után szuperholddal ''egybekötött'' teljes holdfogyatkozásban gyönyörködhetett az, aki hajnalban az eget figyelte: a Hold 14 százalékkal nagyobbnak és 30 százalékkal fényesebbnek tűnt, mint egyébként teliholdkor. Nézze meg képes összeállításunkat felhők nélkül!

Szuperholdról akkor beszélhetünk, amikor égi kísérőnk ellipszis alakú pályáján haladva teliholdkor perigeumba kerül, azaz ekkor ér a Földhöz legközelebb. Ilyenkor csaknem 50 ezer kilométerrel kisebb távolság választja el bolygónktól, mint apogeumkor, azaz a Hold pályájának a Földtől legtávolibb csücskén. A közelségnek köszönhetően az égitest az apogeumkor megfigyelhető teliholdhoz képest 14 százalékkal nagyobbnak tűnik és 30 százalékkal fényesebben ragyog az égbolton.

A csillagaszat.hu leírása alapján a holdkorong hajnali 3:07-kor érintette a teljes árnyék peremét, a nyugati irányban egyre alacsonyabbra süllyedő holdkorong pedig 4:11-re merült teljesen a Föld árnyékába, amiből 5:23-kor kezdett kilépni.

A jelenségre csak teleholdkor kerülhet sor, de mivel a Hold pályasíkja nem esik pont egybe Földünk Nap körüli keringési síkjával, nincs holdfogyatkozás minden teleholdkor. Általában kísérőnk az árnyékkúp ''alatt'' vagy ''felett'' halad el. Szeptember 28-án szerencsénk lesz, ekkor a Hold a földárnyékot szinte ''telibe találja'' - olvasható a Magyar Csillagászati Egyesület weboldalán.

Kombókép a holdfogyatkozás fázisairól
©
Holdfogyatkozás Salgótarján Salgóbánya városrészéből fényképezve
©
Holdfogyatkozás a salgói vár mellett Salgótarján Salgóbánya városrészéből fotózva
©
Holdfogyatkozás Salgótarján Salgóbánya városrészéből fotózva
©
Frankfurt am Main, Németország
©
Erfurt, Németország: teljes holdfogyatkozás egy óriáskerék gondolojával az előtérben
©
Hamburg, Németország
©
Köln, Németország: holdfogyatkozás a Kölni dóm tornyai között
©
Berlin, Németország: holdfogyatkozás a Brandenburgi kapu felett
©
Holdfogyatkozás Kairóban
©
Malmö, Svédország: holdfogyatkozás a Turning Torso épületének részletével
©
Malmö, Svédország: holdfogyatkozás az Oresunds híd felett
©
Nizza, Franciaország
©
Párizs, Franciaország: az Eiffel-torony mellett
©
Nantes, Franciaország
©
Netanya, Izrael
©
Bogota, Kolumbia: holdfogyatkozás a Monserrate hegy mögött
©
Fehéroroszország: rénszarvas Yavterishki határában
©
Teljes holdfogyatkozás egy templommal az előtérben a fehéroroszországi Turecben
©
Teljes holdfogyatkozás előtérben a római Szent Péter-bazilikával
©
Oslo, Norvégia
©
Sanghaj, Kína: holdfogyatkozás a Sanghaj Tower, a Sanghaji Pénzügyi Központ és a Jinmao torony hármasa között
©
Hangzhou, Kína: holdfogyatkozás a Causeway kikötőnél
©
Yangzhou, Kína
©
Damaszkusz, Szíria: teljes holdfogyatkozás a belvárosából nézve
©

Kövessenek minket a Facebookon is!

A jelenségről bővebben a csillagaszat.hu cikkében olvashat.

Iliás-Nagy Katalin Nagyítás

Tudja milyen lenne, ha 45 fok lenne? Ilyen

Panaszkodik, hogy idén sem lesz igazi nyár? Hogy tavaly folyamatosan esett az eső, most pedig alig akar 30 fok fölé kúszni a hőmérő higanyszála? Ne tegye! Pakisztán déli részén a napok óta tartó hőségben eddig több mint ezren vesztették életüket. Múlt hét végén a hőhullám által leginkább érintett, 20 milliós Karacsiban 45 Celsius-fokos hőmérsékletet is mértek, ami mindössze két fokkal marad el az 1979-ben regisztrált 47 fokos helyi melegrekordtól. Jelenleg már elviselhetőbb a város időjárása: a helyi meteorológiai szolgálatok szerint csütörtökön Karacsiban 34 fokra esett vissza a hőmérséklet, az égen felhők jelentek meg és friss szelek érkeztek az óceán felől. A kánikula néhány nappal azután vette kezdetét, hogy megkezdődött a ramadán szent hónapja, amikor a muzulmánok többsége a nappali órákban nem iszik és nem eszik. A halál oka sok esetben kiszáradás volt. Egy egészségügyi tisztségviselő kedden azt mondta, több mint tízezer embert kellett kórházba szállítani. Az áldozatok túlnyomó többsége 50 év feletti és szegény sorban él.

hvg.hu Nagyítás

A drótkerítés nem akadály: menekültáradat alvó gyerekekkel

1500-2000 ember érkezett hétfő este Röszke közelében Magyarországra. Ez még nem a macedón-görög határon összetorlódott többezres tömeg, de már ennyi embert is nehezen bír el egyszerre a magyar menekültügyi rendszer. Főleg szírek jöttek, sokan a karjukban alvó gyerekükkel. Sokan rögtön elaludtak a drótkerítés magyar oldalán, immár az EU területén.

Iliás-Nagy Katalin Nagyítás

Giccses képek a napfogyatkozásról

Hazánkban is láthat napfogyatkozást, ha pénteken a megfelelő időben tekint fel az égre – persze csakis védőszemüvegen keresztül. Addig is, hogy ráhangolódjunk a túlvilági hangulatra, napfogyatkozások a nagyvilágból. A giccs garantált.

hvg.hu Nagyítás

Gyodavagon és parlamenti pofozkodás a hét képein

Kedden 0 órakor bezárta magát Magyarország, helyére tolták a gyodavonatot, szerda este a határon várakozó menekültek megpróbáltak áttörni a rohamrendőrök sorfalán, ám kísérletüket vízágyúval és könnygázgránátokkal akadályozták meg. Ájulás a BMW bemutatóján (de nem az autók miatt), verekedés a japán parlamentben, őszi hőség hazánkban. A hét eseményei képekben.

hvg.hu Nagyítás

Tegnap megnyílt az ég és a föld Budapesten

Rekord mennyiségű csapadék hullott a fővárosra tegnap este, de más települések sem úszták meg szárazon a hirtelen jött időjárás változást. Aki lemaradt volna a tegnapi özönvízről, annak mutatjuk.