
Soós Imre és Törőcsik Mari az 1955-ben lészült Körhinta című filmben. A Magyar Televízió Rt. elnökének felkérésére szavazta meg minden idők 12 legjobb magyar filmjét a Magyar Film és Tévéművészek Szövetsége, valamint a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Film és Tévékritikus Szakosztálya. A 105 éves magyar filmgyártás alkotásaiból történt választást a Millennium tiszteletére rendezték.
MTI reprodukció

Törőcsik Mari és V. K. Tremin művészek a nyelvi nehézségek ellenére próbálják megérteni egymást a Moszkvai Akadémiai Művész Színház és a Fővárosi Operettszínház művészeinek visegrádi kirándulásán 1956. október 12-én.
MTI

Törőcsik Mari, a Nemzeti Színház fiatal művésze, a Peer Gynt előadásának szünetében, mint Szolvejg, az öltözőben 1958. december 7-én.
MTI / Keleti Éva

Törőcsik Mari és Szemes Mari a Holdudvar (1969) című filmben 1969-ben
AFP / Hungarofilm / Kobal

Törőcsik Mari a Mérsékelt égöv (1970) című film egyik jelenetében.
AFP / Hungarofilm

Csáki Judit és Törőcsik Mari beszélgetése az Alexandra könyvesházban 2006. november 3-án.
Fazekas István

A moziikon-színpadi csoda és a műfajteremtő orgonavirtuóz találkozása Garas Dezső, „a régi idők focistája” emlékére. Varnus Xavér előre átnyújtotta a vastapsot Törőcsik Marinak, aki köszönettel átvette. "Minél nagyobb sikere van az embernek, annál jobban kell, hogy megkérdőjelezze magát, hogy van-e még benne tartalék. Soha nem álltam meg egy helyben" - nyilatkozta a HVG páros interjújában a színésznő.
Stiller Ákos

Törőcsik Mari a ''Swing'' című film forgatásán az Astoria szálló éttermében 2013. augusztus 29-én.
Fazekas István

Törőcsik Mari születésnapi köszöntésén Vidnyánszky Attila igazgatóval Makszim Gorkij Éjjeli menedékhely című színdarabjának előadása után 2014. november 25-én.
MTI / Kallos Bea

A nyolcvanéves Törőcsik Mari köszöntése a Nemzeti Színházban 2015. november 23-án.
Fazekas István