
Nemes Jeles László átveszi a legjobb idegen nyelvű filmért járó Golden Globe-díjat január 11-én. Nemes Jeles a köszönőbeszédében úgy fogalmazott: ''a holokauszt egy absztrakt dolog lett az elmúlt években, számomra viszont inkább egy emberi arc'', majd arra hívta fel a figyelmet, hogy ''soha ne felejtsük el ezt az emberi arcot!''
MTI / AP / NBC / Paul Drinkwater

Három nappal később Oscar-díjra jelölték Nemes Jeles László filmjét, a Saul fiát. Magyar alkotás utoljára 1989-ben szerzett jelölést a legjobb külföldi film kategóriájában, a győzelem pedig mindössze egyszer, Szabó István Mephistójával jött össze.
MTI / EPA / Paul Buck

Életük végéig börtönben maradnak a romagyilkosságok elkövetői - így döntött a Kúria, amelynek harmadfokú eljárásában kedden végleg eldőlt Kiss Árpád, Kiss István és Pető Zsolt ügye. Fellebbezésnek helye nincs, nyolc év után lezárult a példátlan támadássorozat miatti büntetőeljárás. A vádlottak azt próbálták elérni, hogy helyezzék hatályon kívül a korábbi ítéletet és kezdődjön elölről az eljárás.
MTI / Máthé Zoltán

Két nappal 69. születésnapja, illetve az ahhoz időzített, zseniális új lemeze megjelenése után, január 10-én elhunyt David Bowie. Kiderült, 18 hónapos küzdelmet folytatott a rákkal.
AFP / Ralph Gatti

Kedden öngyilkos merénylő robbantotta fel magát az Isztambul történelmi belvárosában található Sultanahmet téren. A támadásért Törökország az Iszlám Állam terrorszervezetet tette felelőssé, ám eddig senki sem vállalta magára a merényletet. A robbantásban tíz ember meghalt - mind német állampolgárok -, tizenheten pedig megsebesültek. Törökország az isztambuli merénylet megtorlásaként csütörtökön tüzérségi csapásokat mért az Iszlám Állam iraki és szíriai állásait, a támadásban 200 iszlamista fegyveres halt meg.
MTI / EPA / Deniz Torpak

Ferenc pápa a diplomáciai testület tagjait fogadta az új év alkalmából Vatikánvárosban.
MTI / EPA / Reuters pool / Alessandro Bianchi

Indiai szádhu, szent ember kannabiszfüstbe burkolózva készül a Gangaszagar hindu ünnepre. A kelet-indiai Kolkátától 100 kilométerre délre, a Gangesz deltájában elterülő Szagar-, más néven Gangaszagar-szigeten zarándokok százezrei merítkeznek meg a folyóban, mielőtt az beleömlik a Bengál-öbölbe.
AFP / Dibyangshu Sarkar

Érdeklődők figyelik a Nebraskába induló amerikai elnök, Barack Obama helikopterének felszállását a Fehér Háznál szerdán.
AFP / Nicholas Kamm

Mariano Rajoy ügyvezető spanyol miniszterelnök, a Spanyol Néppárt elnöke és Soraya Saenz de Santamaria ügyvezető miniszterelnök-helyettes a parlamenti alsóházának alakuló ülésén szerdán Madridban Most először egy hárompárti megállapodás alapján nem a legerősebb párt adja az alsóház elnökét, de az még bizonytalan, ki alakíthat kormányt, mert a választásokon győztes Néppártnak egyedül nincs többsége. Mariano Rajoy nagykoalíció létrehozását ajánlotta a szocialista pártnak és a Ciudadanosnak. Azok ezt elutasították, de a javaslatot a Néppárt továbbra is fenntartja.
AFP / Pierre-Philippe Marcou

Erdőtűz füstje miatt a szemét törli egy lány a dél-afrikai Fokváros Ocean View negyedében.
MTI / EPA / Nic Bothma

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség díja a FIFA zürichi Aranylabda-gálája előtt tartott sajtóértekezleten, Zürichben. Az Aranylabdát idén Lionel Messi kapta. Ezt megelőzően 2009-ben, 2010-ben, 2011-ben, 2012-ben lett ő a világ legjobb futballistája.
MTI / EPA / Valeriano Di Domenico

A baloldal által is támogatott portugál államfőjelölt, Antonio Sampaio da Novoa mutatja be futballtudását az elnökválasztási kampányban Lagos városában.
AFP / Francisco Leong

12 állatból álló elefántcsorda Kambodzsa legnagyobb erdős területén, a Kardamom-hegység térségében - a kép a tizennégy éves védelmi program eredményeit jelzi, itt korábban a kipusztulás szélére került a faj, de a környéken élő egyedszámot így is csak 200-250-re teszik.
AFP / Cambodia HARVEST and Conservation International

Partra vetődött rövidszárnyú gömbölyűfejű-delfinek tetemei a dél-indiai Tamil Nadu államban fekvő Manapad tengerpartján kedden. Több mint nyolcvan állat vetődött partra, illetve rekedt a sekély öblök vizeiben a halászfalu környékén.
MTI / EPA

A magyar Silver Power duó a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon a Fővárosi Nagycirkuszban. Ők kapták a fesztivál Ezüst Pierrot-díját és a szakszervezet különdíját.
AFP / Kisbenedek Attila

Fülöp-szigeteki hajléktalan kisfiú játszik azokkal a játékokkal, amelyeket szülei gyűjtöttek össze neki, miközben használt műanyag palackokat kerestek, melyeket eladhatnak a manilai hulladékudvaroknak.
AFP / Noel Celis

A Duna Művészegyüttes Puszták népe című előadásának fotóspróbája a budapesti Várkert Bazárban. A táncelőadást január 11-én mutatták be Juhász Zsolt rendezésében.
MTI / Marjai János

Felhőkön áttörő napsugarak New York központjában, Manhattan déli részén.
MTI / EPA / Justin Lane

Ködös erdő a Hármashatár-hegyről fotózva.
MTI / Mohai Balázs
Kövessenek minket a Facebookon is!