szerző:
hvg.hu

Több tízezer tagja van már a Facebook fizetőssé tétele ellen tiltakozó magyar csoportnak. A Facebook folyamatosan cáfol, ennek ellenére a protestáló klubok újra és újra feltűnnek – olvasható az Urbanlegends.hu oldalon.

Pillanatok alatt több tízezer tagja lett annak a klubnak, amely az ellen tiltakozik, hogy a Facebook közösségi oldal fizetős legyen, annak ellenére, hogy a cég folyamatosan cáfolja a fel-felbukkanó álhíreket. Pedig az ehhez hasonló csoportok komoly biztonsági veszélyeket is jelenthetnek, ugyanis a demonstrálók jóhiszeműségét netes bűnözők esetenként rosszindulatú számítógépes programokkal hálálják meg – írja az Urbanlegends.hu oldal szerkesztője. Látogasson el az Urbanlegends.hu oldalra, ahol elolvashatja, mivel riogatják a felhasználókat a Facebook fizetőssé tételével kapcsolatosan, kattintson.

Ugyanebben a témában a Webisztán arról ír, az iWiW berobbanásának időszakában is országos hisztéria lett abból a levélből, mely azt állította, hogy fizetős lesz a szolgáltatás használata. Hiába írta meg minden hírszájt, hogy kacsa az egész, a városi legenda évekig tartotta magát. Amúgy – teszi hozzá a blogger – egyáltalán nem lenne ördögtől való, ha a Facebook is bevezetne prémium tagságot. Ugyan miért ne kaphatna több funkciót, extra tárhelyet a képeinek az, aki hajlandó fizetni ezért? A képmegosztó Flickr vagy a videomegosztó Vimeo is bevezette a prémium tagságot – mutat be a blog szerzője egy működő üzleti modellt.

hvg.hu Napi merítés

A nagyotmondó Münchhausen báró

Kettőszázkilencven éve, 1720. május 11-én született Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással és a lódítással forrott össze – olvasható az Urbanlegends.hu blogon.

hvg.hu Napi merítés

Zsenik csak fiatalon lehetünk?

A zseni a közfelfogásban a koraérettséggel kapcsolódik össze, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az igazán kreatív alkotás létrehozásához a fiatalok frissessége szükséges – olvasható az Urbanlegends.hu blogon.

hvg.hu Shake

Ki fedezte fel, hogyan fut a ló?

A fényképezés feltalálása előtti időkben a lovak mozgását a festmények a hagyományos „haskidudorító” mozdulattal ábrázolták – első láb előre nyújtva, a hátsó hátra –, mert ezzel a kép annak ellenére is a vágtatás mozgássorát idézte fel, hogy az ábrázolás nem volt egyértelmű. Aztán jött Eadweard Muybridge híres sorozatával a vágtató lóról, és ezzel az úgynevezett ventre-á-terre-korszak véget ért.

hvg.hu Napi merítés

A sonkafertőzésről tudósító lánclevél utóélete

Április közepén egy laborvezető e-mailt küldött ismerőseinek arról, hogy egy bizonyos sonkában magas listeriaszintet mértek. Valószínűleg nem gondolt arra, hogy levele pillanatokon belül körbeszalad az egész országban. Ma a cégnél úgy nyilatkoznak róla: volt ilyen nevű dolgozónk - olvasható az Urbanlegends.hu blogon.

Heisler András: Nyugi, beszélgessünk, mielőtt szobrot állítunk

Heisler András: Nyugi, beszélgessünk, mielőtt szobrot állítunk

2,5 milliárdért cserébe elköltözne a Politikatörténeti Intézet

2,5 milliárdért cserébe elköltözne a Politikatörténeti Intézet

A Facebook tévés okossága is hallgatózni fog, de azt mondják, ki lehet kapcsolni

A Facebook tévés okossága is hallgatózni fog, de azt mondják, ki lehet kapcsolni

A legújabb iPhone-ra vágyik? Itt van, hány napot kell érte dolgoznia

A legújabb iPhone-ra vágyik? Itt van, hány napot kell érte dolgoznia

Ilyen közel még nem állt a szégyenhez EU-tagállamot vezető miniszterelnök

Ilyen közel még nem állt a szégyenhez EU-tagállamot vezető miniszterelnök

A szívritmuszavarra is a sugárkezelés lesz a terápia?

A szívritmuszavarra is a sugárkezelés lesz a terápia?