szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Most a korábbinál is sokkal egyértelműbbnek, igazolhatóbbnak tűnik számomra az az állítás, hogy az LMP nagy lehetősége szerintem nem a szocialistákkal való együttműködés, hanem az MSZP legyőzése, meghaladása, kiszorítása - írja blogján Török Gábor elemző.

Ha a legtöbb potenciálisan megszerezhető szavazó a Fidesztől már elfordulva, de az MSZP-DK számára elérhetetlenül szemléli a magyar politikát, akkor ebben a helyzetben óriási stratégiai hiba volna, ha az LMP első számú célja a szocialistákkal való összefogás lenne - írja blogjában Török Gábor. A politikai elemző szerint egy ilyen döntéssel a párt ma csak azt érné el, hogy magára zárjon egy olyan ajtót, amely mögött ugyan meglehetősen sok baloldali és baloldali-liberális szavazó található, de ahol számára a mainál sokkal több babér nem terem, s ahová a bizonytalanok közül egyelőre csak nagyon kevesen merészkedtek.

Az LMP ezzel a lépésével új szavazókat nem szerezne, de boldoggá tenné a Jobbikot, az MSZP-t és a Fideszt is. Hogy miért, az kiderül Török Gábor cikkéből.

Bayer Zsolt szerint Fábry Sándor "szarember", ne is reméljen Kossuth-díjat, legfeljebb "azoktól"

Bayer Zsolt szerint Fábry Sándor "szarember", ne is reméljen Kossuth-díjat, legfeljebb "azoktól"

„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”

„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”

Több ezren tüntettek Montenegróban a belügyminiszter lemondását követelve

Több ezren tüntettek Montenegróban a belügyminiszter lemondását követelve

Georg Spöttle visszavonul a közéleti fellépésektől

Georg Spöttle visszavonul a közéleti fellépésektől