szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Bezárja bonyhádi gyárát a cipőiről híres német Salamander konszern, a márkakollekcióval foglalkozó műszaki fejlesztési részleget viszont a cég kornwestheimi központjából áthelyezi Martfűre, másik magyarországi üzemébe - közölte pénteken Tanja Schmitzer, a Salamander sajtóilletékese.

A szóvivő a felügyelőbizottság jóváhagyásával megszületett döntéseket ismertetve az MTI-nek elmondta, hogy az elkövetkezendő hónapokban körülbelül 900 munkahely szűnik meg külföldön és több mint 400 Németországban. Egy korábbi statisztika szerint a Salamander a cipőágazatban, a kiskereskedelmi értékesítést is beleszámítva, több mint ötezer embert foglalkoztat.
Az Origo információi szerint a Tolna-megyei Munkaügyi Központ még nem kapott hivatalos értesítést a bonyhádi Sabona Kft.-t érintő csoportos elbocsátásról. A portál érdeklődésére a bonyhádi Munkaügyi Központ illetékese közölte, hogy a térségben a regisztrált munkanélküliek száma 1200 fő, így egy 900 fős elbocsátás közel duplájára növelné a regisztrált állástalanok számát.
A 117 éves múltra visszatekintő, cipőkészítésre alakult, de ma már forgalmának legnagyobb részét parkolóházak üzemeltetéséből szerző Salamander tulajdonosa az Energie Baden-Württemberg (EnBW) energiaszolgáltató. A veszteséges cipőágazat néhány éve szorult háttérbe, amikor a cég az ipari szolgáltatások felé vett irányt, felvásárolva például a parkolóházak üzemeltetésével foglalkozó Apcoa Parking AG-t. A 2001-es évet 1,3 milliárd forgalomból 52 millió euró nyereséggel záró Salamander forgalmának körülbelül 35 százaléka származott cipőipari tevékenységből a közelmúltban.
A Salamander cég a magyar piacon már az 1920-as évek végén jelen volt, de üzleteit a második világháború után államosították, és termékeit 1989-től forgalmazta újra. Az egykori Tisza cipőgyár martfűi gyáregységét a német anyacég 1998-ban vette meg (Saltis Cipőipari és Kereskedelmi Kft.), a bonyhádi cipőipari szövetkezet helyén létrehozott Sabona Cipőipari és Kereskedelmi Kft. szintén a kilencvenes évek végén került a német cég tulajdonába.

Drága, felesleges és mind ugyanazt tudja

Drága, felesleges és mind ugyanazt tudja

Legalább 38-an meghaltak, több mint 100-an eltűntek egy kongói hajószerencsétlenségben

Legalább 38-an meghaltak, több mint 100-an eltűntek egy kongói hajószerencsétlenségben

Olaf Scholz Magdeburgba utazott, az Egyesült Államok felajánlotta a segítségét a karácsonyi vásárban történt tragédia miatt

Olaf Scholz Magdeburgba utazott, az Egyesült Államok felajánlotta a segítségét a karácsonyi vásárban történt tragédia miatt

Hármas karambol történt Debrecenben, az egyik autó gyalogosokat is elsodort

Hármas karambol történt Debrecenben, az egyik autó gyalogosokat is elsodort