szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Kovács Katalin, Janics Natasa kajakpáros remek, magabiztos versenyzéssel megvédte címét 500 m-en a pekingi olimpián, s ezzel megszerezte a magyar küldöttség második aranyérmét.


Az aranyat érő befutó
© MTI
Az egyesben nagy meglepetésre csak negyedikként végzett Kovácsnak szűk egy órája volt az egyes után, hogy "áthangoljon" a párosra, a duó tagjai azonban már rutinosnak számítanak ebben a műfajban, igaz, négy éve, Athénban fordított volt a szereposztás. Akkor Janics indult - és nyert - egyesben, Kovács pedig "melegítette" számára a hajót, hogy aztán közösen diadalmaskodjanak a páros számban is.

A keddi előfutamból a magyarok és a nagy rivális németek - Fanny Fischer és Nicole Reinhardt - is elsőként jutottak a végjátékba, a jobb idő azonban akkor Janicséké volt. A finálé előtt nagy kérdés volt, hogy Kovács össze tudta-e szedni magát az egy órával korábbi kudarc után, vagy az egyesre úgymond "rámegy" a páros is.

"Nem kell a szentlecke"
Interjú Janics Natasával.
A rajt jól sikerült a magyaroknak, mert bár a németek előttük voltak, ez az állapot csak 50-60 méterig tartott, itt már Kovácsék vezettek. Féltávnál magyar, lengyel, német volt a sorrend, majd némileg váratlanul a franciák is bejelentkeztek az érmes pozíciókra. A klasszis magyar duót azonban ez nem zavarta, előnyét tartva magabiztosan lapátolt a cél és a címvédés felé és végül - a délután kudarcai után már kissé letargikus állapotba került piros-fehér-zöld szurkolósereg legnagyobb örömére - elsőként haladt át a célvonalon.

„Nagyon boldog vagyok, igazából azt se tudom, hogy mi lett a végeredmény, csak annyit tudok, hogy nyertünk! Ez mindennél fontosabb” – kezdte a Magyar Rádiónak adott nyilatkozatát a verseny után Kovács Kati. - „Az egyesre nem tudtam felpörögni, nem sikerült a bemelegítés, az izmaim nem voltak megfelelő állapotban, de ennek ellenér megpróbáltam úgy menni, ahogy csak tudtam. Szerencsére a párosnál minden másképp volt – folytatta. – „Ha nagyon őszinte akarok lenni, nem hittem volna, hogy sikerül. A rajtnál éreztem, hogy nagy csata lesz, de 250-nél már éreztem, hogy ez a miénk lesz” .

„Nem kellett Katiba lelket önteni az egyes után, tudta ő, hogy mit kell csinálni. Nagyon boldog vagyok, bátran rajtoltunk, és végig jól mentünk” – nyilatkozta a verseny után Janics Natasa. - „Ami pedig a négyesünket illeti, sajnálom Szabó Gabit és Kozák Danutát –, nagyon szerettek volna nyerni ők is egy aranyat, de akkora volt a kavarodás a csapat körül, hogy nem volt elég időnk a felkészülésre.”

hvg.hu Olimpia

Janics Natasa: „Katinak nem kell szentlecke”

Nem érdemes bolygatni a múltat, de azt azért nem árt megemlíteni, hogy Janics Natasa és Kovács Kati háborúból jöttek Pekingbe. Azt hittük, nem ússzák meg karcolásokkal. Látszólag mégis sikerült, mert a lányok hozták a „kötelező” aranyat.

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

Merész szürrealista válogatással int időleges búcsút a felújítás előtt álló párizsi Pompidou Központ

Merész szürrealista válogatással int időleges búcsút a felújítás előtt álló párizsi Pompidou Központ

A Porsche bemutatta a még erősebb új 911 Carrera S-t

A Porsche bemutatta a még erősebb új 911 Carrera S-t

Tényleg erre tartanak a magyar bankok?

Tényleg erre tartanak a magyar bankok?