szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Több mint száz utas megrökönyödésére a repülőgép folyosóján könnyített magán Gérard Depardieu francia színész, aki Párizsból utazott Dublin felé. Az Air France légitársaság megerősítette a hírt szerdán.

Az Europe 1 rádióadó szerint a filmcsillag röviddel indulás után "Pisilnem kell, pisilnem kell!" felkiáltással állt fel helyéről, egy légiutaskísérő azonban közölte vele, hogy várnia kell negyedórát, míg a gép eléri utazómagasságát.

"Nem tudok várni" - felelte az állítólag ittas színész, majd helyét elhagyva a folyosóra vizelt.

Botrány nem tört ki, egy szemtanú szerint senki nem szólt egy szót sem. "Azt is mondhatnám, udvariasan zajlott minden" - fogalmazott.

A színész - miután elvégezte dolgát - letelepedett a helyére, a repülőgép pedig visszagurult a terminálhoz, hogy kitakarítsák. A járat végül kétórás késéssel indult el.

Kiderült: a Huawei chipje dolgozik az iparágat felforgató kínai mesterséges intelligencia mögött

Kiderült: a Huawei chipje dolgozik az iparágat felforgató kínai mesterséges intelligencia mögött

Mesterséges intelligencia a művészetben: trénelés, promptolás és versenyfutás – interjú Szauder Dáviddal

Mesterséges intelligencia a művészetben: trénelés, promptolás és versenyfutás – interjú Szauder Dáviddal

A korábban Nagy Márton testvére által vezetett ügyvédi kör bábáskodott a mini-Dubaj szerződés fölött

A korábban Nagy Márton testvére által vezetett ügyvédi kör bábáskodott a mini-Dubaj szerződés fölött

A budapesti hop on, hop offos jordániai vállalkozó belevág a szállodaüzemeltetésbe is

A budapesti hop on, hop offos jordániai vállalkozó belevág a szállodaüzemeltetésbe is