szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

"Valamit szívott" és nagyon rosszul volt Demi Moore amerikai színésznő, akit hétfőn este mentők szállítottak kórházba - akkori közlés szerint - kimerültség miatt.

Mindez a mentőkhöz befutott segélyhívásból derült ki, amelyet részlegesen közzétettek a hétvégén. A telefonba azt mondja egy női hang, hogy Moore "szívott valamit", de valószínűleg nem marihuánát, hanem valamit mást. A telefonáló nem tudja megmondani, hogy a színésznő korábban is szedte-e a szert, csak annyi bizonyos, hogy szándékosan vette be, viszont nem várt hatása lett. Annyit mond még a hallhatóan pánikban lévő hívó, hogy "az utóbbi időben más anyagokkal voltak problémái" a páciensnek. Elhangzik az is, hogy a színésznő nem tud megszólalni, és nem lélegzik normálisan.

A kórházba szállítás után a művész sajtósa még azt mondta, Demi Moore azért "vonult kórházba, hogy megoldást találjon kimerültségére és általános egészségi állapotára". Mint mondta, "Demi jelenlegi stresszes élete miatt döntött a szakértő segítség mellett". A 49 éves Moore és 33 éves férje, Ashton Kutcher színész - a Két pasi és egy kicsi című sorozat új sztárja - a közelmúltban jelentette be szakítását, miután a bulvársajtóban egy nő felfedte futó kapcsolatát Kutcherrel.

Nagy Márton nyomában – a Duma Aktuál útmutatója a sajtó számára, hogyan kell értelmezni a gazdasági adatokat

Nagy Márton nyomában – a Duma Aktuál útmutatója a sajtó számára, hogyan kell értelmezni a gazdasági adatokat

Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember került kórházba

Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember került kórházba

Sokat ad az egyes tudósoknak, de a tudománytól el is vesz valami nagyon fontosat az MI

Sokat ad az egyes tudósoknak, de a tudománytól el is vesz valami nagyon fontosat az MI

Bilincselés közben meghalt egy férfi Zagyvarékason

Bilincselés közben meghalt egy férfi Zagyvarékason